A 2013-ban alakult Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfontosabb feladata a hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, a magyar termékek versenyképességének javítása itthon és a nemzetközi piacokon. Az NAK vezető szerepet tölt be a nemzeti agrár- és élelmiszer stratégia alakításában és megvalósításában, továbbá a kormányzat első számú szakmai tárgyalópartnere, széles körű igazgatási és szolgáltatási közfeladatokat lát el. A NAK tevékenysége alapvetően három területen összpontosul. A tagok versenyképességének növelését gyakorlatorientált szolgáltatásokkal segíti, a vállalkozási környezet javítása érdekében lobbizik a kedvező agrárpolitikai döntésekért, emellett a magyar agrárium nemzetközi érdekvédelmével igyekszik jobb versenyfeltételeket teremteni a külpiacokon a magyar termékeknek. A NAK a 2016-ban országos irodafejlesztési programjának megindítása után az új központi iroda kialakítása mellett döntött 2018-ban.
Vállalati imázs: Kiemelt tervezői célkitűzésünk volt, hogy a NAK arculata expresszív módon jelenjen meg a központi irodaház enteriőrjében, az arculat és a koncepciózus márkakép reflektálódjon a térkialakítás, forma, anyag- és színhasználat révén, a vállalati imázzsal értelemszerű és harmonikus szimbiózis jöjjön létre. Így, mint a NAK arculatát (is) tervező munkatársak alapoztuk meg a koncepciót, terveztük az irodát, és kísértük végig a kivitelezési folyamatot.
Design: Az enteriőr design koncepcióját az agrárium jellegzetes motívumai inspirálták, a megművelt táj, egyben az éltető természetes környezet formakincseivel, melyek a NAK arculati jegyeivel kohézióban, grafikailag komplex egységben állnak. Mindezeket emeletenként különböző színállásban határoztuk meg, tagolva ezzel a több ezer négyzetmétert.
Új térkialakítás-új munkaformák: A kamara korábbi irodaházában kizárólag zárt cellás irodák voltak, melyet az új ingatlanban transzparens, átjárható terekre váltottunk, elhagyva falakat és ajtókat. Ezáltal nemcsak fizikai értelemben, de a kollégák közötti munkakapcsolatban, kooperatív együttműködésben is szintet léptünk. Az emberi interakcióink minőségében impulzív változás e léptékváltás, egyben nóvum is a szervezeten belül. Egy új, közösségibb szemlélet kialakíthatóságának lehetőségét látjuk benne.
Kultúra fejlesztés: A szemléletváltással egy, a központi irodára vetített kultúrafejlesztési HR-programunk indult -kultúra nagyköveteket választottunk tagjaink közül-, a jövőben a hatékony munkavégzésen túl egyértelműen a munkavállalói „jólét” is célként fogalmazódik meg. A korábbi személytelen irodaházzal szemben egy inspiráló, izgalmas tér alakult ki körülöttünk, mely nemkülönben otthonosságot, barátságos közeget teremtett. A nyitott terekben olyan szervezeti/csoportszintű ritmusokat alakítottunk ki szinte kizárólag mobiliákkal és dús növényzettel, melyek az egyéni és közös munka lehetőségét is biztosítják, és pozitív mentális tereket is jelentenek, így környezetpszichológiai szempontból is optimálisabbak. Ezeket a tereket üvegfalakkal határolt tárgyalók tagolják, és illeszkednek hozzá a nagy egységekhez kialakított relax zónák. A beköltözés napján meglepetésekkel, egész napos programokkal vártuk munkatársainkat.
Munkatársak bevonása: A tervezés első fázisában kollégáink megfogalmazhatták javaslataikat az épülő irodával kapcsolatban, melyeket szintetizáltunk a központi célkitűzésekkel. Ennek egyik eredménye a közösségi terek hangsúlyos jelenléte, komplex módon használható, átjárható és alakítható relax zónákat alkottunk. Olyan mobilia családdal dolgoztunk, mely teljes rugalmasságot biztosít arra nézve, hogy a moduláris lounge bútorokkal és hozzájuk kapcsolódó elemekkel egyedi térkialakítás legyen elérhető különböző szituációkban. Így szabadon, a munkatársak átalakíthatják a lounge tereket, a mobilizálható puffokkal az operatív térben is kialakíthatnak találkozási pontokat. Visszacsatolásként egy a munkavállalói elégedettséget mérő online kérdőív kerül kitöltésre december első felében.
Ökológiai fenntarthatóság: Elkötelezettek vagyunk az ökológiai gondolkodás erősítésében, tevékenységünkben is nagy hangsúlyt fektetünk erre. A tervezésnél fontos szempont volt az újrahasznosított anyagok felhasználása, a környezetbarát gyártástechnológiák alkalmazása. Szőnyegünk gyártója Zero Mission programja keretében 0%-ra kívánja redukálni 2020-ra a működésének ökológiai lábnyomát, tapétáink és vászonképeink bio proof minősítésűek, a gyártásukhoz az áram nagy részét napkollektorok termelik, festékeik oldószermentesek. Szemléletváltás is követte a tudatos kialakítást, száműztük az irodából az eldobható műanyag poharakat, evőeszközöket, első naptól bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést.
Energiahatékonyság: Az új irodaház kiválasztásakor fontos szempont volt az energiahatékonysági kérdés, ez is a Bartók Udvar 2 melletti döntést támasztotta alá, mely A+ kategóriájú és BREEAM minősítésű.