Az Év Facility Management Cége

Kraft FM Kft.

Adatlap megosztása

Cím 1139 Budapest, Pap Károly 4-6

Rövid bemutatkozás

A Kraft FM Kft. a több mint 1000 munkavállalót foglalkoztató, Magyarország egyik meghatározó hazai alapítású és tulajdonú Kraft Csoport tagvállalata.
Cégünket megalapítása óta a dinamikus növekedés jellemezi, ami a piacon elnyert nagy volumenű projekteknek, a tulajdonosunk általi felvásárlásoknak, valamint szakembereink hozzáadott értékének köszönhető.
Globális tendereken való sikeres szerepléseinknek, valamint nemzetközi alapokon nyugvó tapasztatainknak köszönhetően több különböző vállalati kultúrát és know-how-t ötvöző, integrált szolgáltatóvá fejlődtünk. Partnereink között tudhatjuk a világ vezető nagyvállalatait is, akiknek magyarországi telephelyeit, ipari létesítményeit, logisztikai központjait, illetve irodaházait üzemeltetjük.
Szakembereink folyamatos képzésével és fejlesztésével, nemzetközi alapokra helyezett szaktudásával mára már a kivitelezéssel együtt biztosítjuk a komplex szolgáltatásokat megrendelőink számára.

Hisszük, hogy sikerünk kulcsa ügyfeleink belénk vetett bizalmán, valamint munkatársaink elkötelezettségén és szakértelmén alapszik.
Célunk megrendelőink maximális kiszolgálása érdekében szakmaiságunk növelése, szolgáltatási szegmenseink bővítése, műszaki üzemeltetési tevékenységünk mellett a kivitelezési és infrastrukturális munkáink kiterjesztése által az integrált üzemeltetési tevékenységünk további erősödése.


Okok, amiért a díjra érdemes

Büszkék vagyunk dinamikus fejlődésünkre, személyi állományuk, árbevételünk és üzemeltetett porfóliónk töretlen növekedésére és szolgáltatási porfóliónk szélesedésére.

Számunkra a legnagyobb érték meglévő partnereink bizalma és elégedettsége, amely együttműködéseink meghosszabbításában nyilvánul meg, ebben az értékmutató tevékenységben kiemelkedően teljesítettünk.
2022-ben A kategóriás irodaházak üzemeltetési feladataival, több ezer m2 területnyi ipari megbízással és számos kivitelezési projekttel növekedtünk. Nagy siker számunkra a globális tendereken Magyarországi stratégiai partnerként nemzetközi ügyfelekkel való bővülésünk, hazánk egyik legnagyobb műszaki üzemeltetési porfóliójának elnyerése, valamint autóipari referenciánk további bővülése. A 2022-es sikerekkel övezett évünk méltó lezárása újabb nemzetközi szintű elismerésünk, a Debrecenben épülő BMW gyár teljeskörű műszaki üzemeltetési feladatainak ellátására kaptunk megbízást.


Innovatív szemléletünknek köszönhetően a legmodernebb technológiát szem előtt tartva látjuk el a különböző műszaki megoldásokat kívánó ingatlanok üzemeltetését és karbantartását nap mint nap. Szakmailag magasan képzett és kiváló referenciákkal rendelkező munkatársainknak, valamit megbízható és tapasztalt alvállalkozói csapatunknak köszönhetően nincs számunkra megoldhatatlan feladat. Folyamatainkat folyamatosan ellenőrzött, karbantartott és bővített minősített szabványok és előírások szerint végezzük, tevékenységünk elvégzésére átfogó felelősségbiztosítással rendelkezünk. Az év végi sikeres auditunknak köszönhetően ISO tanusítványainkat meghosszabbítottuk, minőségirányítási, környeztirányítási és munkabiztonsági minősítést kaptunk. Folyamataink szabályozási háttérének biztosítása, feltételrendszereink megteremtése, irányítása, ellenőrzése, mérése és tökéletesítése immáron TÜV szabványok előírásai szerint történik.
Az elmúlt évek kihívásai arra ösztönöztek bennünket, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk a kommunikációra és arra, hogy jobban figyeljünk egymásra és a körülöttünk élőkre. Társadalmi felelősségvállalásunk központjában az értékteremtés áll, évek óta igyekszünk olyan szervezeteket és tevékenységeket támogatni, amelyek küldetése vállalati értékeinkkel és filozófiánkkal összecsengő célokat szolgál. Az idén cégünk szaktudását is felajánlva segítettünk, munkatársainkkal együttműködve anyagi és szakmai támogatást is nyújtottunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat otthonaiban.


Referenciák

Ipar: Audi, BMW, Apollo, Bosch, Rehau Automative Kft., Melecs, TetraPack, AGC Glass Hungary Kft., Dreher Sörgyárak, FKF, Autonet logisztika,
Iroda/kereskedelem: Myhive Thirteen Xenter, Myhive Haller Gardens, Myhive Átrium Park, Uniqua, Mill Park, Szinvapark, Mammut bevásárlóközpont