Magyarország egyik legrégebbi vállalata, az IBM akik hosszú idő után úgy döntöttek, hogy Budapest négy lokációjában lévő irodáikat összevonják, és egy új székház irodába költöznek. Hosszas keresgélés és elemzés után végül a Futureal új fejlesztésében megvalósuló Corvin Innovation Campus irodaházra esett a választásuk.
Az új, lenyűgöző méretű iroda 10.000 m2-en, és öt emeleten helyezkedik el, amiben helyet kapott minden olyan funkció, ami egy modern irodára jellemző és segíti a különböző szervezetek és csapatok együttes működését. Továbbá az a tény, hogy ebből egy félszintet kiemelten rendezvények részére szenteltek egy 100 fő befogadására alkalmas előadóteremmel együtt, bizonyítja, hogy az IBM számára az együttműködés iránti elkötelezettség is nagyon fontos.
Az IBM magyarországi leányvállalatai korábban különböző lokációban működtek Budapesten és a pandémia alatti időszak ösztökélte őket, hogy erősítsék a kapcsolatot a kollégák között, ezért elhatározták, hogy hosszú idő után egy új IBM HQ irodát hoznak létra, ahol az összes budapesti IBMer dolgozhat.
Mivel ez az összeköltözés óriási szervezeti átalakítással járt, így a belsőépítészeti tervezést egy átfogó workplace analízis előzte meg, ami alapján a CBRE tanácsadó csapata az IBM projekt csapattal közösen lefektette a tervezés irányelveit és paramétereit.
A belsőépítészeti koncepciót az IBM globális design iránymutatásai határozták meg, de a helyi művészek alkotásai is helyet kaptak az irodában, így egyedi és inspiráló munkakörnyezetet teremtve, ezen felül pedig rengeteg növény is található az irodában, amelyek nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem hozzájárulnak a kollégák jólétéhez és produktivitásához is.
Minden szinten található egy-egy konyha és egy nagyobb közösségi tér, ahol a kollégák szocializálódhatnak és pihenhetnek. Ezek a terek hozzájárulnak a munkahelyi közösség erősítéséhez és a kollégák közötti kapcsolatok építéséhez.
Az irodában több training szoba is található, amelyek lehetőséget biztosítanak a folyamatos tanulásra és fejlődésre. Az IBM nagy hangsúlyt fektet a munkavállalók képzésére és szakmai fejlődésére, és ezek a terek ideálisak a különböző tréningek és workshopok lebonyolítására. Továbbá az egyik szint nagy része kiemelt vendégtérként szolgál, ahol egy közel 100 fős befogadóképességű előadóterem is található.
Emellett az irodában a szokásos irodai területeken és tárgyalókon túl baba-mama szoba, wellness szoba, ima szoba és zuhanyzó is rendelkezésre áll, hogy mindenki megtalálja a számára szükséges kényelmi szolgáltatásokat.
A legmodernebb AV és IoT rendszerek integrációja biztosítja, hogy az irodában dolgozó kollégák a legújabb technológiával felszerelt tereket tudják használni, ami azon felül, hogy nagymértékben javítja az együttműködésüket, képes valós időben vizsgálni az iroda kihasználtságát és monitorozni a levegő minőségét is. A tervezők továbbá nagy hangsúlyt fektettek az akusztikára is, így minden térben hangelnyelő és hangcsillapító anyagok kerültek a falakra, mennyezetekre.
Az új lokáció kiválasztásánál az IBM számára kiemelten fontos volt a fenntarthatóság, ezért olyan irodaházat választottak, ami BREEAM és WELL minősítéssel rendelkezik és ezen felül a saját irodájukat is minősítették a BREEAM szabvány szerint. A fenntarthatósági stratégiájuk másik kiemelt része a beporzó barát kertek létrehozása, így nagy örömünkre szolgált, hogy az új irodában egy ilyen projekt is megvalósulhatott.
A belsőépítészeti terveket és a projektmenedzsment feladatokat szintén a CBRE csapata látta el, míg a kivitelezést a Bérbeadó leányvállalata, a Pedrano valósította meg.
Összegezve az IBM új budapesti irodája minden szempontból megfelel a modern iroda követelményeinek. A high-tech és fenntartható belsőépítészeti megoldások, a kollégák jólétére és kényelmére való odafigyelés, valamint a közösségi és képzési lehetőségek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az iroda kiemelkedjen a többi közül. Az iroda nemcsak egy munkahely, hanem egy inspiráló és támogató közösségi tér is, amely elősegíti az innovációt és a kreativitást.
CBRE