HBM Soletanche Bachy a világ legnagyobb, speciális mélyépítéssel foglalkozó cégcsoportjának, a Soletanche Bachy-nak magyarországi leányvállalata, egyben a Vinci csoport tagja. Közel 1,5 milliárd forint értékű hazai gépparkja egyedülálló a szektoron belül. Cégünk 130 fős, stabil szakembergárdával rendelkezik, akik biztosítják bármely komplex mélyépítési munka magas színvonalú megvalósítását.
A HBM Kft. a tapasztalt szakember gárdájának és fejlett eszközparkjának köszönhetően nemcsak a hazai mélyépítési piac vezetője, de Közép-Kelet Európa egyik meghatározó mélyalapozó vállalata. Az elmúlt 25 év folyamatos technológiai fejlesztésének köszönhetően az összes korszerű speciális mélyépítési eljárás szerepel kínálatunkban.
Célunk, hogy hosszú távú együttműködést alakítsunk ki megrendelőinkkel és partnereinkkel egyaránt.
Mindezeket szem előtt tartva, korrekt együttműködés keretén belül valósítjuk meg a megrendelői elképzeléseket. Megoldást kínálunk olyan egyedi esetekben is, ahol a megvalósítani kívánt projekt speciális előkészítést igényel.
Követjük az irányt, amiben hiszünk, hogy megrendelőinkkel együtt elégedetten és büszkén tekintsünk a fenntartható fejlődés jegyében, műszaki igényességgel megvalósított projektjeinkre.
A HBM bármilyen komplex mélyépítési feladatot magas minőségi színvonalon, a legracionálisabb módon és a kockázatok kezelésével valósít meg. A projektfejlesztési folyamatba történő bevonás esetén optimalizált megoldások kidolgozásával, akár 10-30 százalékos megtakarítást tudunk biztosítani megbízóinknak.
A munkabiztonság a kultúránk alapja, egyet jelent számunkra a tudatossággal, előre tervezéssel. A HBM munkavédelmi gyakorlata mind a hazai, mind a tulajdonosi, illetve nemzetközi jogszabályi előírásoknak és szabályozásoknak maximálisan megfelel.
A HBM a speciális mélyépítő iparág piacvezető vállalataként fontosnak tartja, hogy a szakmai felkészültség mellett, élen járjunk a technológiai fejlesztésekben és a társadalmi felelősségvállalásban egyaránt.
A környezetvédelmi tudatosság és a zöld megoldások vállalati kultúránk részei:
A klímaváltozás által okozott problémák megoldása egyre sürgetőbb, iparágunk és társadalmunk érzékenysége a környezetvédelem iránt soha nem volt még ilyen erős.
Mi vagyunk az építők, akik a holnap városait építjük, ennélfogva felelősséggel tartozunk a jövő generációjának, valamint ügyfeleinknek, hogy a környezetvédelem terén is kiemelkedők legyünk.
Vállalatunk szem előtt tartja, hogy az ökológiai lábnyomunkat csökkentsük a víz-és az üzemanyag felhasználás, valamint a hulladékgazdálkodás javítása révén.
A jövőt a digitális megoldásokban látjuk:
A proptech a jövőben optimalizálhatja a teljes előkészítési és kivitelezési ciklust, a tervezés elindításától kezdve a kész épület üzemeltetésének menedzselésig bezáróan. Ennek köszönhetően pedig folyamatosan jobb döntéseket tudunk hozni az építkezés, illetve később, a létesítmény hasznosítása során, ami végső soron jelentős megtakarításokat, hatékony erő-és energiafelhasználást eredményez a beruházók, kivitelezők, illetve az ingatlanokat hasznosítók számára. A HBM-es dolgozók képzésének már része a VR szemüveges munkavédelmi oktatás. A vállalat most arra törekszik, hogy szélesebb körben is bemutassa ezt az eszközt az érdeklődőknek.
Célunk a fenntartható, hosszútávú üzemeltetés megalapozása:
A megrendelőinkkel a tervezés első lépésétől kezdve szorosan együttműködünk annak érdekében, hogy az épület üzemeltetése hosszútávon energiahatékony és fenntartható legyen. A nemzetközi tanúsítványok , (mint a LEED, BREEAM) megszerzése már a mélyépítési munkálatok tervezésekor előtérbe kerül. Cégünk hozzájárul a felhasználók maximális elégedettségének eléréséhez a teljeskörű minőségi szolgáltatás biztosításával.
A budapesti zöld iroda - Green Court Office:
A Dózsa György úti Green Court Office Irodaház impozáns méretekkel rendelkezik. A két hét emeletes irodatömb, összesen több mint 20.000 négyzetméteres bérbeadható területet ölel fel és közel 300 parkolóhellyel rendelkezik. A HBM Soletanche Bachy az új, vegyes funkciójú komplexum mélyalapozására kapott megbízást, amelynek során a vállalat szakemberei végezték el a két garázsszint munkatérhatárolását, cölöpözését, így biztosítva az épület további szerkezetépítését.
Öt emelet mélyen a Belvárosban – a Szervita Square Building:
A főváros ötödik kerületében épülő irodákat, üzleteket és lakásokat magába foglaló 12 szintes Szervita Square megvalósítása során vállalatunk végezte el a mélyépítési koncepció megalkotását, a mélyépítési kockázatkezelést, valamint a munkatérhatárolás kivitelezését. A belvárosi környezet különös körültekintést igényelt, ahol fontos volt a süllyedés vagy az állagromlás megelőzése. Ennek megfelelően az öt emelet mélyen zajló munkálatok ideje alatt a HBM Soletanche Bachy egy olyan, Magyarországon egyedülálló megoldást választott, amely biztosította, hogy a fal a kívülről ránehezedő talaj- és víznyomásnak ellenálljon, valamint, hogy a környező, sűrűn beépített épületekben ne keletkezzen semmilyen kár.
Referenciák:
Irodaházak:
Agora Budapest, evosoft Székház, Pillar Office (folyamatban), Liberty Office (folyamatban), Alphagon Irodaház, DunaPearl (folyamatban)
Ipari csarnokok:
SRF fóliaüzem (Jászfényszaru), LEGO (Nyíregyháza), Mercedes gyár (Kecskemét), Leoni csarnok (Hatvan)
Autópálya és egyéb infrastruktúra:
M44 Körös Híd, M30C autópálya, Százhalombatta-Ercsi vasútvonal rekonstrukció, Pusztaszabolcs vasútállomás, M3 metró rekonstrukció déli szakasz
Főbb partnereink:
A-Híd Zrt., DVM Group , GTC, WING, LEGO