A mi történetünk egy igazi családi történet, ahol a szülők elkezdtek valamit, és a gyerekek folytatják azt. A vásárlók iránti elkötelezettség, a megbízhatóságunk és az esetleges problémák gyors és rugalmas megoldása hozott el eddig bennünket. 1991-ben megalakult Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet szekszárdi lámpaszalonja, 1993-ban alakult át Elter Világítás Kft-vé. 2014-ben miután saját épületünket, illetve a bérelt raktárat is kinőttük, új cégközpont építtetésébe kezdtünk, ami 3 ütemben került megvalósításra, melynek utolsó fázisa 2020 év elején került átadásra. Ezzel a fejlesztéssel épületünk 1600 négyzetméteresre nőtt. Az épületben nem csak több irodahelyiség és tárgyaló, hanem étkező, közösségi tér, raktár és üzlet is kialakításra került. A korábban kis családi vállalkozás mára már 40 fős céggé nőtte ki magát, sok új, fiatal munkatárssal. Ehhez mérten a korábbi komolyabbnak tűnő elegáns imázst egy fiatalosabb irányba vittük, melyhez egyaránt illeszkedik a belső térkialakítás és a cég arculati elemei is. A belsőépítészeti terv I. fázisában dolgozói igényfelmérést végeztünk, hogy az egyes munkaterületek szükségleteit minél jobban megismerjük, és ehhez tudjuk igazítani az irodák kialakítását. Fontosnak tartottuk a zajos és kevésbé zajos munkaterületek különválasztását, hogy ne zavarják a munkatársak egymást a munkavégzésben. Az egymáshoz kapcsolódó területeket helyeztük egymáshoz közel. Valamint figyelembe vettük, hogy kihez szoktak partnerek érkezni. Számukra az épület különböző részein létrehoztunk tárgyalótereket, köztük nyitott és zárt, kisebb és nagyobb megbeszélésekre alkalmas helyiségeket is kialakítottunk. Az építésnél az érvényben lévő előírásokat meghaladó mértékű hőszigetelést részesítettük előnyben, a tető plusz 35 cm hőszigetelő réteget kapott, így a fűtetlen raktártér hőmérséklete se csökken 10 fok alá akkor sem, ha kint huzamosabb ideig mínusz 20 fok van. Világítással foglalkozó cégként különleges kapcsolatunk van a fénnyel, így stratégiánk részét képezte, hogy minél több természetes fényt engedjünk az épületbe. Erre szolgálnak a homlokzaton és a belső terekben lévő üvegfalak, valamint a tető felülvilágító kupolák, melyből összesen 23 db található az épületben. Az épület fekvése és a sok üvegfal miatt az árnyékolástechnikáról sem feledkezhettünk meg. A lamellás zsalúziák biztosítják a különböző napszakokban az optimális árnyékolást. A környezetvédelemre is igyekszünk minél nagyobb figyelmet fordítani. 2020-ban 102 db napelemet telepíttettünk a tetőre. Ez a megújuló energiaforrás biztosítja az épület teljes áramellátását. Továbbá LED-es fényforrásokkal és mozgásérzékelős világítással csökkentettük fogyasztásunkat.