Cégcsoportunk, a DVM group közel három évtizede piacvezető a hazai építőipari szolgáltatók között. Az általunk képviselt szakmai irányelvek közül meghatározó a minőségre, az innovációra és fenntarthatóságra való törekvés, a nemzetközi trendek folyamatos figyelemmel kísérése, illetve a megbízóinkkal kialakított és fenntartott bizalomalapú kapcsolat és közös gondolkodás.
1995-ben indítottuk útnak azt a kezdetekkor mindössze pár fős céget, amely tervezés és projektmenedzsment szolgáltatást kínált, az akkori építészeti szemlélethez képest egymással szorosan összefonódó gondolatiságban, komplexitásban. 2001 tavaszától ez a szolgáltatási paletta jelentősen kibővült, hiszen elindítottuk a generálkivitelezés, kivitelezésmenedzsment és design & build üzletágakat.
Az a folyamat, amelynek eredményeképpen a DVM group ma hazánk legkomplexebb integrált építőipari szolgáltatásokat nyújtó cégcsoportjaként ismert, 2009-ben teljesedett ki, amikor fenntarthatósági tanácsadási részlegünk is elkezdte tevékenységét mind alapépületek, mind kereskedelmi enteriőrök környezettudatos minősítése terén.
A 2020-as év - minden szakmai kihívásával együtt - jelentős sikerekkel zárult a DVM group történetében. Számos nagy volumenű futó irodaprojektünk mellett több nagyívű, szép munkát nyertünk el, és júliusban sikeres kötvényaukciót tartottunk az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében. A DVM group kötvényeire benyújtott összes ajánlat névértéken 10,8 milliárd forint volt, míg a bevont forrás összege 8,12 milliárd forint.
Aktuális belsőépítészeti projektjeink látványterveit bemutató kisfilmünket itt tekinthetik meg:
https://youtu.be/g4wXRKKgwNQ
OKOK, AMIÉRT ÉRDEMES A DÍJRA
1.) a DVM group figyelemreméltó eredményeket tudott felmutatni irodakivitelezés terén egy olyan kihívásokkal teli évben is mint 2020
2.) számos sikeresen lezárt irodaprojekt (alapépületi és fitout feladatokkal)
3.) jelentős nagyságrendű új munkák elnyerése
4.) számos visszatérő ügyfél szavaz cégünknek bizalmat újra és újra, irodabővülés/költözés/átalakulás kapcsán
5.) várakozáson felüli kötvénykibocsátás 8,12 milliárd forint értékben
6.) a DVM group továbbra is hazánk legkomplexebb építőipari szolgáltatásokat nyújtó cégcsoportja