Az Agora projekt 2015-ben indult egy pályázattal, melyen a MAKE ARCHITECTS (London) és a FINTA ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT került kiválasztásra, hogy közös munkával tervezzük meg a HBReavis Fund megbízásából és beruházásában az épületegyüttest. Célkitűzésünk az volt, hogy az egykori buszpályaudvar és bútoráruház helyén új városközpont létesüljön.
Meggyőződésünk, hogy a Váci út és a Róbert Károly körút találkozásánál projektünknek sokkal többnek kell lennie, mint egy vonzó fejlesztésnek: az élénk városi élet valódi fókuszává kell válnia, ahol a városi terek (terek és parkok) inspirálják a közösség életét, a közösségi élet pedig napszaktól függetlenül tölti meg élettel a tereket.
Városépítészetileg kihívás volt, hogy a magasépület sziluettjét hogyan tudjuk "belekomponálni" a hagyományos városképbe. A város kiemelkedő pontjaiból (Gellért hegy, Budai Vár) magasépületünk komponált sziluettet mutat, bevonva a már meglévő magasépületeket a kompozícióba. A magaspontokat képzeletben összekötő hullámvonal a háttérként szolgáló gödöllői dombság lankáit idézi, ugyanakkor a magas és alacsony tömegek váltakozásának ritmusa a környezetében sétálók számára is befogadható, tagolt, izgalmas képet mutat.
A terület adottsága kiválóak, hiszen nem csak gépjárművel közelíthető meg könnyedén, hiszen a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződésében fekszik, de tömegközlekedéssel is jól ellátott terültről beszélünk, metrómegállóval, BKK buszmegállókkal, 1-es villamos eléréssel, távolsági buszokkal, észak-déli és kelet-nyugati irányú kerékpárutak találkozási pontjával.
A terület körül jellemzően lakóövezet van, emellett a Váci úti „irodafolyosó” jelenléte is meghatározó. Olyan városközpont létesítése volt a cél, melyben nem csak az irodaházakban dolgozók számára biztosít kiváló munkahelyet, de a beruházás által teremtett környezet a helyi lakóknak életének is része lehet. Ezért alakítottunk ki a földszinten és első emeleten szolgáltató funkciókat, többek közt bankfiókot, éttermet, élelmiszerboltot, drogériát, mindenki számára nyitott edzőtermet.
A beépítési koncepció új minőségű kapcsolatokat biztosít az intermodális csomópont és környezete, a Dunavirág utca menti irodák és a szomszédos lakónegyedek között. Az új gyalogos erővonalak fókuszában áll a projekt legfőbb szervezőeleme, az intenzív zöldfelületek és használható városi terek érzékeny arányából építkező városi léptékű köztér, az „Agóra”.
Az épületeket e központi tér köré szerveztük, amely az ott kialakított dísztóval, szökőkúttal süllyesztett, amphiteátrum jellegű terével – mely a metróhoz is szintbeli kapcsolatot biztosít, zöldfelületeivel az itt élő, dolgozó emberek felüdülésére, kikapcsolódására, összejövetelek helyeként is szolgál. Ez a tér helyet adhat vásároknak, előadásoknak, koncerteknek, akár jégpályának is.
Az irodaházak előcsarnokai nyitottak, átjárhatóak, pékség, kávézó áll a látogatók, dolgozók rendelkezésére. Az egészséges életmód jegyében a lépcsőházak állandóan nyitott ajtajai propagálják a lépcsők használatát a szintek közötti közlekedésre a liftek helyett. Az irodaterek flexibilisek, lehetőséget adnak egyterű és cellás irodák, gyülekező helyek, tárgyalók, elvonulásra szolgáló miniirodák kialakítására. A tetőteraszokon nagyléptékű, fásításra is alkalmas földmélységgel rendelkező zöldfelületeket alakítottunk ki. A két épületben a több, mint 1200 parkolóhely 5%-a elektromos töltőállomásként is üzemel. Itt került elhelyezésre a 470 kerékpártároló és a kerékpárosok öltözői is.
A majd három hektáros területen az első ütem épült fel 68.500m2 bérelhető területtel, melyből 6.500m2 üzletterület, 8.000m2 co-working iroda.
A projekt tehát egyszerre üzleti befektetés – végső kiépítésében 200 000 m2-t meghaladó nagyságú beépítés „A” kategóriás irodaterületekkel, kereskedelmi és szolgáltató funkciókkal – valamint városépítészeti aktus is: a kerület új alközpontja, az urbánus lét új helyszíne.
Nem csak boldoggá akarjuk tenni az embereket, hanem segítünk is, hogy egészségesebb munkakörülményeket biztosítsunk az Agorában. A zöld területeken és kerékpárosbarát megközelítésen kívül az épületeket sok természetes fénnyel, megkülönböztetett levegőminőségi megoldásokkal és az aktív időtöltés támogató kialakítással terveztük.
A zöldterületeink, teraszaink és parkjaink teljes területe közel 20 teniszpálya területének felel meg.
Az Agora kerékpárosbarát munkahely: könnyen megközelíthető, mindennel ellátott amire egy kerékpárosnak szüksége van, a tárolástól és zuhanyzóktól az autóforgalomtól elkülönített biztonságos kerékpáros rámpáig. Kerékpármegosztó szolgáltató kölcsönzőállomása is rendelkezésre áll a helyszínen.
Edzőtermünk munka előtt és után is nyitva áll a tréningezni vágyó emberek előtt.
A fenntarthatóság filozófiája fontos szerepet játszik az Agora létrehozásában. Minden épületünket a BREEAM és a WELL tanúsítványoknak megfelelőnek terveztük – kötelezettséget vállalva egy egészségesebb jövőért, valamint a boldogabb alkalmazottakért.
Sikerünket bizonyítja a torony BREEAM Excellent, a HUB BREEAM Outstanding és a beruházásra a WELL Gold előminősítés elnyerése.
Az Agora nem csak fizikailag feszegeti a munkahelyek határait - a legújabb, legmodernebb, innovatív digitális technológiákat alkalmazzuk, egészséges és boldog munkahelyet biztosítunk, hogy partnereink munkáját könnyebbé és hatékonyabbá tegyük.
Az Origameo a munkahelyi tanácsadó szolgálatunk, amely építészek, társadalomtudósok, tervezők, innovátorok, HR-szakértők és üzleti tanácsadók elkötelezett csapatát egyesíti, akik együtt dolgoznak az intelligens és produktív munkahelyek kialakításán. Küldetése, hogy az ügyfél egyedi igényeihez igazított irodát biztosítson. A szolgáltatás teljes körű igénybevétele ingyenes / a bérleti díjban benne foglaltat.
A HubHub az ügyfélközpontú szolgáltatási kínálatunk, amely egy új típusú globális ökoszisztémát biztosít mind a start-upok, mind a nagyobb vállalkozások számára, ahol a tehetséges egyének rugalmas co-working és oktatási rendezvények, programok révén kibontakoztathatják kiaknázatlan lehetőségeiket, tehetségüket. Innovatív és magas színvonalú munkaterületet biztosít szabadúszók és startupok számára 20 főig.
Qubes - készre berendezett és kiváló szolgáltatásokkal ellátott iroda, amely minőségi teret kínál nagyméretű, közös használatú pihenőhelyiségekkel és kényelmi szolgáltatásokkal, egyszerű és rugalmas feltételekkel. Skálázható helyiség 20 fő feletti csapatoknak és vállalatoknak, amelyek számára a változás az üzletmenet része és az alapvető készségekre való összpontosítás elengedhetetlen.
A More by HB Reavis koncepciója, hogy olyan figyelemre méltó ügyfélélményt kínáljon, amely támogatja az emberek jólétét és kényelmét a munka és a magánélet egyensúlyában, hasznos szolgáltatásokkal, közösségi és közösségi eseményekkel és jobb mobilitási megoldásokkal. Kínálatában megtalálható a Concierge, Bike & Scooter Sharing, telefonos alkalmazás, közösségi tér (Nook szoba), közösségi események (oktatás, szórakozás, lélek, gondolkodás, egészség).
Az UX Bubbles egy olyan tudásanyag, amely ötvözi a tudományos és orvosi kutatást, összekötve a teret és a teljesítményt az egyik oldalon, valamint az ingatlanmegoldásokat a másik oldalon. Egy olyan módszertan, amely támogat bennünket abban, hogy egészséges épületeket, produktívabb és elkötelezettebb munkatársakat, nagyobb tehetségvonzást és -megtartást, elkötelezettséget és gyorsabb innovációkat hozzunk létre.
Symbiosy - olyan technológiai és szenzorikai platform, amelyet arra használunk, hogy betekintést nyerjünk abba, hogyan használjuk a tereket a leghatékonyabban, hogyan funkcionál az együttműködési hálózatunk és milyen a beltéri környezeti minőség. Mindez segít nekünk abban, hogy fokozzuk a termelékenységet és a jólétet a munkahelyek kialakításával. A szimbiótikus épület célja az akadályok, zavaró tényezők felszámolása, illetve, hogy lehetővé tegye a teljes épületfelügyletet és hogy megértsük az épületet, annak tereit, valamint az azokat használó embereket.