Shapr3D @ Academia Offices
A Shapr3D előző irodáját is mi terveztük 2020-ban, ami 2022-ben „az év design irodája” lett. Azóta rengeteg
(képernyő)idő telt el, a cég startup-ból scale up lett, így minden szempontból kinőtték az előző helyszínt.
Most is egy olyan térre vágytak, ahol a működésük filozófiája kiolvasható és ami az elmélyült alkotást támogatja.
Ezekből az információkból egy olyan képletet olvastunk ki, amiben maga a gépezet, a működés kapja a fő
hangsúlyt.
Az irodaterekben és folyosókon látszó gépészet, alatta nyers gipszkarton bordaváz, mint takaró elem, ami pont
annyira takar, hogy az érdeklődő felfedezheti a kiszolgáló struktúrát. A befejezetlennek tűnő felületek, anyagok,
rendszerek azt üzenik, hogy egy felvetésre többféle megoldás is szóba jöhet.
A design bátran vállal, nem takargat, őszinte.
A Shapr3D tervező csapattal közös utunk már 2020 márciusában elkezdődött, amikor a dinamikusan fejlődő cég
kinőtte az addigi irodáját és a bővítés mellett döntött. A Shapr3D most, a további növekedésnek köszönhetően új
helyszínt nézett ki magának, amit az Adacemia Offices-ben találtak meg. A tervező Minusplus célja a szükséges
alapterületi és funkcionális bővítéssel együtt egy olyan, a brand értékeit bemutatni képes, önazonos irodabelső
kialakítása volt, amely az ingatlanpiacon egyedülálló, felismerhető és beazonosítható.
A tervezésnél alapul vettük a korábbi, általunk kialakított irodaterek design nyelvezetét, figyelembe véve a
megrendelő érezhető és szükségszerű fejlődését. A játékos alapok bizonyos mértékben megkomolyodtak, az
egykori startup cég mára scale-up lett.
A tervezés két szálon indult: az alaprajzi és funkcionális kialakítást az elmúlt évek tapasztalatai alapján alakítottuk
ki, míg a design elveket, formakészletet, a színeket a Shapr3D arculata és design-szemlélete határozta meg. Ezt
a képletet kellett átültetnünk az Academia Offfices irodaház részben klasszicista, részben kortárs épület-együttesének tömbjébe.
A két épületrész karakterében erősen különbözik. Az eltérő belmagasságokban, benapozottságban és a terek
infrastruktúrájában mind megfigyelhető az eltérés, ráadásul az eltérő hangulatú terek egészen eltérő külső téri
kapcsolatokkal rendelkeznek. Szűk mellékutcák, sétálóutcára kitekintő utcasarok, vagy éppen az épületen belüli
belső udvar, dunai panoráma és a szomszéd Molnár Péter által tervezett lakóház zöld udvara mind-mind más
érzetet adnak az iroda tereinek.
Erre a kétszeresen összetett alapállásra ültettük a Shapr3D nyitott, átlátható szellemiségét, egyben esélyt adva
hogy ez a filter egységbe rajzolja a tereket. A funkcionális egységek egy alaprajzi gyűrűre vannak felfűzve, ami a
megérkezés teréből, a rebby-ből indul. A lobby és recepciót magába foglaló rebby mellett önálló, csak innét
elérhető tárgyalók kezelik a minimális külső forgalmat. A padlóburkolat egyszerű monochrome világa az
irodaterekben felborul, léptékvesztett geometrikus minták jelölik ki az open office-ok területét.
Amit a korábbi tervezéseknél játékosnak gondoltunk, azt most kísérletezőnek írtuk le. A korábbi színes felületeket
most inkább a nyers anyagok taktilis rezgése váltott fel.
A tárgyalók álmennyezete kazettás rendszerbe szerelt nyers fagyapot akusztikai panelek. A folyosók nyitott,
látszó gépészeti mennyezetének vizuális takarását a gipszkarton bordák struktúrájával jelöltük. A kivitelezés
során derült ki, hogy az open office-nak és a folyosónak jóval több kapcsolata van, mint ahogy azt gondoltuk. Az
újra megnyitott falnyílásokba acélvázas nyitott polcok kerültek, utat engedve a fénynek. Ezek a térbeli szobrok
egyben installációi egy-egy popup kiállításnak, ami a cég produktumaira és a 3d modellezés különböző
állomásaira fekteti a hangsúlyt.
A Multifun egy konyha-étkező-közösségi tér, ahol az all-hands havi üléseit is meg lehet tartani. Pont a funkcionális
sokfélesége miatt kapott hibrid berendezést, mert ez szolgálja hatékonyan a különböző működési módokat. Az itt
elhelyezett konyhabútorok kialakításában is követtük a koncepciónk inside-out logikáját, miszerint a konyhapultok
korpuszvázas megjelenése a gyakorlatias szépség. A széktartó fal, a térelválasztó elem vagy a campus lépcső is
mind olyan elemek, melyek minden díszítő lehetőséget eltolva magától a hasznosságán keresztül szép.
A munkaállomásokat az utcai homlokzatok mellett helyeztük el, míg a belső udvari oldalra a tárgyalók kerültek.
Ezek üvegfalakon át néznek a homlokzatok felé. A belső közlekedő melletti átmeneti irodatérben kompakt
tárgyalófülkéket helyeztünk el, az így rétegzett alaprajzi felosztás pedig a munkavállalók és munkacsoportok
egyedi igényeinek megfelelően támogatja mind a privát, mind a közösségi munkamódot.
Az irodában tehát minden eszköz adott, hogy a felhasználó intuitívan választhasson a térhasználati megoldások közül, legyen az egy egy- vagy négyszemélyes meeting box vagy egy gyors brainstorming a Multifunban.
Kézre áll, mint maga a software.
Minusplus