A Mediator, az idén 18 éves, full-service reklámügynökség a teljes megújulás mellett döntött. Új márkaalapok, új szakmai credo, új arculat – és ehhez egy új, a minőséget a középpontjába helyező márkaesszenciára még inkább rezonáló, employer branding szempontból is komoly előrelépést jelentő új iroda. Az ügynökség célja az új irodával a minden egyes dolgozó számára érzékelhető, valódi szintlépés volt. Funkcionális, de barátságos munkahelyként, egyben igazi közösségépítő erőként is működő tereket álmodtak, amelyek azonban kerülik a reklámügynökségi kliséket. Nem játszótér épült, hanem a hatékony, multifunkcionális munkahely, amely azonban a lazítást vagy az elmélyülést is szolgálja. Kreatív ügynökségként a cég abban a szerencsés helyzetben volt, hogy számos ötlet érkezett a különféle szakterületek képviselőitől, a márkaalapok lefektetésétől az új arculat kialakításán és bevezetésén át a belsőépítészeti megoldások „mediatorosításáig”.
A világ legjobb városnegyed fejlesztésének választott BudaPart legújabb irodaházában, a BudaPart DOWTOWN-ban a reklámügynökség lehetőséget kapott arra, hogy gyakorlatilag nulláról, teljesen szabad kezet kapva lakja be a több mint 1000 nm-es – 900 nm-es zöld terasszal kiegészített – ingatlant. Első fecskeként érkezve az intelligens és energiatakarékos megoldásokban bővelkedő, LEED Gold minősítésű épületbe, a Mediator 2023. május 22-én költözött be az új irodába, azonban a teljes ügynökségi márka és az ahhoz illeszkedő – az irodai terekben fizikai formában is megélő – vizuális identitás kialakítása jóval korábban, 2022. augusztusában indult. Az elmúlt évek exponenciális növekedésével 110 főre bővült reklámügynökség hazai piacvezető helyzetéhez és dinamikus szemléletéhez passzoló környékre talált Budapest legfrissebb üzleti negyedében, és irodabelsőjében is arra törekedett, hogy a letisztult, minimalista elegancia a teljesítményt helyezze a középpontba. Alapos felmérés, a különféle szakmai divíziókkal folytatott folyamatos párbeszéd előzte meg azoknak a multifunkciós, több esetben ide tervezett bútorokkal berendezett tereknek a kialakítását, amelyek a reklámügynökségi folyamatokat hivatottak leképezni a projektmenedzsmenttől a kreatív tervezésen át a digitális- vagy designmunkákig. Az új iroda a szervezeti kultúra reformját is megkívánta, hiszen a hibrid munkavégzést támogató szervezet által bevezetett „clean desk policy” tudatos tervezést és nagyobb kollaborációt kíván meg a kollégáktól. Az egybenyitott, nagy terek azonban a minden eddiginél könnyebb információáramlást is segítik, amely a jellemzően cross-team szemléletben, horizontális és vertikális megoszlásban is dolgozó, integrált ügynökség hatékonyságát tovább növeli. Számos intelligens megoldás segíti a napi munkát az érintőképernyős tárgyalófoglaló és munkaállomás-foglaló rendszerektől az okos zárakon és proxikon át a tárgyalók multimédiás felszereltségéig. A munkaállomások és tárgyalók rendjét közösségi pontok – boxok, asztalok, kanapék, sarkok – törik meg, a korszerű és nyitott konyha-étkező a kollégák új találkozási pontja lett. A Mediator életében mindig fontos szerepe volt az előző irodában Köztérnek nevezett központi térnek, amely egyszerre az előadások, prezentációk terepe, de a munka utáni közösségi programok, csapatépítő bulik színtere is volt. Ezt a tapasztalatot átörökítve az új Köztér egy kimondottan ide tervezett, naturális és moduláris oázis lett, amelyet könnyen át lehet rendezni akár ebédlőnek, akár pódiumnak, akár a heti jógaóra helyszínének. Nemcsak tapasztalatokat hozta magával a Mediator korábbi otthonából, hanem olyan gegeket is, amelyeket szeretett a közösség (mint a krétafal, a mindig cukrot kínáló műanyag Yoda-szobor, vagy az egyes megvalósult munkák kellékei), és ezek harmonikusan illeszkedtek be a minimalista, a modern luxury szemléletével kacérkodó térbe. Nem kizárólag szemléletében – és színeiben – zöld az iroda, de lényeges szerepet kap a dolgozók életében a 900 nm-es, 325 nm hasznos területtel bíró nyitott, növényekkel beültetett terasz is, amely tavasztól őszig igazi közösségi térként működik. Az iroda kialakításában nemcsak a Mediator kreatív csapata vagy projektmenedzserei vettek aktívan részt, de a kollégákkal folytatott kétirányú kommunikáció folyamatos volt. A munkatársakat folyamatos prezentációkkal és hírlevelekkel informálták a folyamatról, és minden részleg választott „nagykövettel” képviseltette magát a döntésekben. A dolgozók véleménye több esetben kulcsfontosságú volt, például közösségi szemléletben készült el a kutyabarát iroda négylábú-kétlábú együttélési szabályzata is. A berendezkedést követően ősszel elvégzett elégedettségmérés visszaigazolta a cég várakozásait, a munkatársak nemcsak elégedettek az új irodával, de kimondottan szeretik annak számos designelemét és funkcióját.
Belsőépítészet: PONT co.lab studio (Oláh Niki, Felhő Anita)
Projektmenedzsment: MEDIATOR (Puskás Laura)