A Betonpartner cégcsoport fő tevékenysége a transzportbeton gyártás,. Vállalatunk 2007-ben jött létre 8 betonüzem egyesítésével. Fennállásunk óta számos kiemelkedő projektekben vehettünk részt, mint például a Debrecen BMW autógyár, Vének duzzasztómű, MOL székház és egyéb különleges munkák.
Országos lefedettséggel rendelkezünk a cement kereskedelemben, valamint a saját fejlesztésű zsákos cementcsaláddal is büszkélkedhetünk.
Az új irodaház iránti igényünk már évekkel ezelőtt megfogalmazódott. A tervezési folyamat során hosszas, és minden részletre kiterjedő egyeztetések történtek, amelyben a kollégáink is résztvettek, és a végső, immáron elkészült irodaház koncepció a munkatársaink javaslatainak és észrevételeinek figyelembevételével került kialakításra.
A megvalósítandó új irodaházunk építésének időzítéséhez egy jeles dátum is kapcsolódik, mert terveink szerint a kivitelezés 2027 év elején fejeződhet be, amikor egyben cégünk fennállásának a 20 évfordulóját ünnepelhetjük majd.
Az irodaépület reagál az ipari környezet számos kihívására. Egyfelől megteremti maga körül azt a zöld miliőt, ami megszűri a teherautók forgalmából adódó por és zaj hatásokat, vizuálisan blokkolja az ipari környezet nem mindig kívánt látványát és megteremti a dolgozók kültéri pihenését a tájépítészekkel közösen kialakított parkban. Az irodaépület testét felhasító átrium belső oázisként működik, ami egyfelől fénnyel és élettel tölti meg a teret, valamint összeköttetést képez a két irodaszint között. Ennek köszönhetően az irodai dolgozók bármerre is közlekednek, vagy néznek ki az épületből, ebben az oázisként megteremtett világban létezhetnek.
A Betonpartner Magyarország Kft. új irodaépülete az első olyan projektünk, ami bár kívülről egy letisztult vonalvezetést mutat, a belső tér magjában íves, geometrikus forma jelenik meg. A belső funkciók kivetülnek az épület külső homlokzatára.
A megbízó a már meglévő Zádor utcai székhelyén szeretett volna egy nagyobb, korszerűbb és zöldebb iroda épületet kialakítani. A koncepció egy olyan munkahelyi környezet megteremtése volt, ami ösztönzi és támogatja a produktivitást.
Mivel a projekt helyszíne egy forgalmas és kevés zöld területtel rendelkező mondhatni betonpark, közös célunk volt, hogy mind az épület körül, mind pedig a beltérben természetesebb közeget teremtsünk növények telepítésével.
Az épület köré táj- és kerttervezővel karöltve, közel 3000 négyzetméteres parkot terveztünk. A park nemcsak esztétikai funkciót lát el, a telepített zöld növényzet mellett ugyanis padok is helyet kaptak valamint egy tó is, amire a földszinti tárgyalóból nyílik kilátás.
A korábban egyszintes irodaház plusz egy szinttel bővült és alagsort is terveztünk, ahol a gépészet és egy irattár kapott helyet. A projekt során a fenntarthatóság is kulcsfontosságú szempont volt, így az épület energiahatékony megoldásokkal működik.
Az épületbe lépve egy átriumban találjuk magunkat, amit üvegtető tesz még világosabbá. A földszinten irodák és egy 32 fős tárgyaló, valamint konyha, és egy nagy lobbi kap helyet. A földszintre, mind pedig az első emeletre, különálló, privát irodákat terveztünk.
A vezetők irodáit az első emeletre helyeztük el, mindegyikhez különálló terasz tartozik. Vizesblokkok, zuhanyzó, közösségi lounge, ami egybenyitható a tárgyalóval teszik még hatékonyabbá és otthonosabbá a munkakörnyezetet.
Az épület külső burkolatán diszkréten, de megjelenik az iroda profilja, ez a megbízónak is fontos szempont volt, ezért döntöttünk a saját receptúrájú betonburkolat mellett. Ezt perforált fém homlokzatburkolat egészíti ki.
KARAKTER architects