Az irodának az 1914 és 1918 között épült, eredetileg katonai egyenruhagyárnak tervezett épület ad otthont, melyet 2002-ben alakítottak át irodaházzá. Az épületet nagy belmagasságú, egybefüggő terek jellemzik, melynek középtengelyében kapott helyet a Possible budapesti központja.
A nagyjából 20 éve fennálló cég elsősorban digitalis platformok, web,mobil, UI/UX technológiák fejlesztésével foglalkozik. A munkavállalók problémamegoldók, művészek, fejlesztők, innovátorok, akik világvezető márkáknak dolgoznak Budapestről, velük együtt alakítják a tech iparágat. Tehetségükkel, szorgalmukkal mérhető változást hoznak a digitális világban.
A Possiblenél mindig is fontos szempont volt, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyükön. Ennek a szellemiségnek a jegyében keresték meg a PYXIS NAUTICA ÉPÍTÉSZIRODÁT 2017 őszén, hogy közösen tegyék jobbá és élhetőbbé az irodájukat, melynek első üteme a közösségi tér volt.
A közösségi tér egy olyan multifunkcionális teret jelent ebben az esetben, mely helyet biztosít a kikapcsolódásnak, a 2 vagy akár 12 fős megbeszéléseknek, prezentációknak, a minőségi kávézásnak, egy 80-100 fős rendezvénynek, az elvonult munkávégzésnek vagy akár a munka utáni lazításnak.
A cég vezetése részéről elképesztő gesztus volt, hogy a legjobb kilátással rendelkező vezetői irodákat feláldozták a új funkció térnyerése érdekében, így a korábbi sötét, zsúfolt étkezőjük szellős, világos közösségi térré gyarapodhatott.
A kialakított ülőhelyek különböző intimitású helyszíneket hoznak létre, melyek között mindenki kedve vagy aktuális feladata szerint válogathat.
A tér elemei a mai 30-as, 40-es generáció fiatalkori élményeiből merítenek az Arcade játékkal, Presszóval, Söröző-Borozóval, elegáns, de mégis friss, vidám arculatot kölcsönözve.
Fotó: Jaksa Bálint
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.