Az ACG kreatív ügynökség az új irodával valóban 21. századi, teljesen integrált működtetésre alkalmas, inspiráló közeget szeretett volna létrehozni, ahol a különböző osztályok egymáshoz közel, együtt dolgozva, de nyugodt körülmények között tudnak dolgozni, alkotni, rengeteg gondolkozó, relaxációra, elmélyedésre alkalmas hellyel.
A megbízóval a bizalom már az első lépésnél is megvolt, a helyszínkeresésbe is aktívan bekapcsolódtunk. A cég struktúráját, munkamódszerét, alaposan megismerve végül egy olyan több éve használaton kívüli épületre esett a választás, mely korábban villamos remízként működött, majd bérirodaházzá lett átalakítva. A koncepció az emberi 6 érzéken alapult, amire egy reklámügynökség is hatni próbál munkája során.Erre reflektálva hoztunk létre olyan tereket, ahol a
- látásra erős és deszaturált színek arányos kombinálásával, tükröződő, matt és transzparens felületek kombinálásával optikai illúzió létrehozásásával
- hallásra akusztikus tervezéssel, puha és kemény felületek váltásával, nyitott és zártabb terek létrehozásával
- tapintásra különböző felületi minőségű anyaghasználattal (festett és textillel bevont bútorlapok, természetes és mesterséges anyagok)
- szaglásra és ízlésre speciális növényfajtákkal, karakteres étkezési és kávézó helyek kialakításával
próbáltunk hatni.
Az eredeti rácsostartók, a régi ipari épület formavilágából következő geometrikus alakzatok határozták meg a belsőépítészeti falburkolatok, padlóburkolatok, egyedi bútorok, grafikák megjelenését. Fontos szempont volt a tervezésnél, hogy a reklám-kommunikciós iparág egyik legnagyobb hazai szereplőjeként a fiatal tehetséges kortárs művészek, alkotók támogatása.. A koncepció része volt, hogy az új irodában felétlen bekerüljenek. A lámpák Ungár Fanni iparművész lámpái, a kreatív térben Labrosse Dani 2 falat kapott meg szabad alkotásra az account és Mondik Noémi Pixel Pain grafikája , de bekerültek a házba Szőke Gábor Miklós szobrai és új Dante bútorcsaládja is.
Funkcionalitás:
Az irodai részlegek egymástól elszeparálva, de mégis optikailag, festett üveg térelválasztókkal összekötve közösségi terekkel, kávézó és pihenő részleggel, valamint teakonyhákkal és kiszolgáló helyiségekkel. Az asztalok mindegyik részlegnél úgy vannak csoportosítva, hogy a legjobban kiszolgálják az igényeket, 5-6 fős alkotói teameket, együtt illetve önállóan dolgozó munkatársakat. A nagy belmagasságú terekben az asztalok és kiegészítő bútorok könnyen átrendezhetőek, bővíthetőek, második ütemben galériázhatóak. Az iroda állatbarát, több kutya és cica gazdi hozza be magával nap-mint nap házi kedvencét, akiknek külön bútoraik vannak.
Innováció:
A reklámügynökség díjaiból 3d-s falat építettünk, ami a recepció része, bővíthető a reménybeli későbbi díjakból, és újító módon, nem tolakodóan mutatja be az ügynökség eddigi érdemeit. Tükrök és faburkolati elemekkel egy térben álló pixeles optikai illúziót hoztunk létre a kreatív részlegen. A kreatívoknál fontosak voltak a rámpák a gördeszkás közlekedés miatt, a PVC burkolat a kutyák miatt, akik velük dolgoznak egész nap, a játékos tér hintákkal, puffokkal, padokkal, flipperekkel, a nagy tágas, világos tér, a tárgyalók, gondolkozók mellett, inspirációs játékszoba.
Művészet:
Nagyon fontos szempont volt a tervezésnél, hogy alkalmazott kreatív, azaz a reklám-kommunikációs iparág egyik legnagyobb hazai szereplőjeként a fiatal tehetséges kortárs művészek, alkotók felkarolása, támogatása. Ezért a koncepció része volt, hogy az új irodában felétlen bekerüljenek.
Fenntarthatóság:
Kizárólag olyan moduláris padlószőnyeget használtunk, ami újrahasznosított halászhálóból készült, későbbi újrahasznosítás is biztosított. Az egyedi bútorok egy része újrahasznosított játékgépekből, flipperből készültek. Rengeteg növény került betervezésre.
Fotók: Álovits Bálint, Bujnovszky Tamás
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.