NI Hungary

Képek



Cím: 4031, Debrecen Határ út 1/A

Átadás éve: 2015 Q1

Kialakított terület mérete: 13000 m²

Irodában dolgozók száma: 1100

Bérlő cég: NI Hungary Kft.


Rövid bemutatkozás

A National Instruments vállalatcsoport első tengerentúli gyártóbázisát Debrecenben alapították 2001-ben, majd a későbbiekben több regionális és globális kiszolgálóközpont is alakult. A cég Debrecenben jelenleg 13 különböző területen több mint 1000 munkavállalót alkalmaz.
A gyártó bázishoz két irodaépület (’A’, illetve ’B’) kapcsolódik, amelyeket egy 2014-es projekt során új épülettel (’C’) bővítettek ki, melynek belsőépítészeti koncepcióját a MádiLáncos Studio készítette.
A projekt elején a tervezők bevontak minket a már folyó tervezésbe, így a ’B’ és ’C’ épület közötti földszinti tér kialakításában a kezdetektől részt vettünk.
A belsőépítészeti koncepciót a cégen belüli Design Team közreműködésével, valamint a meglévő irodák alapos elemzésével alakítottuk ki.
A ’C’ épület alaprajza eltér a korábbi épületeken belül kialakított amerikai „cubicle” rendszerben működő tereknél: alaprajza átlátható, flexibilisen használható kollaboratív tereket magában foglaló tér, melyeket az egyedileg tervezett és helyszínre gyártott szőnyegnyomatok jelölnek. Az NI a „Think outside of the box” filozófiát követve ösztönzi kollégáit is a kreativitásra, az innovatív gondolkodásra. A meglévő bútorrendszer részbeni megtartásával, átalakításával és új elemekkel történő kombinálásával egy olyan munkahelyet hoztunk létre, amely áthidalja a generációs különbségeket is: a korábbi munkaállomások kielégítik az X generáció igényeit, valamint a közösségi terek kialakításával a cég maximálisan megfelel a feltörekvő Y és Z generációk igényeinek.
Mindenütt igyekeztünk megtartani a legnagyobb belmagasságot az álmennyezetek elhagyásával - az akusztikai követelmények figyelembevételével. Ez a belsőépítészeti megoldás utal a cég ipari jellegére, valamint a lényeges szempontként szereplő környezettudatos, fenntartható tervezésre. Az irodákon belül és a konyha szigeteknél megjelenő zöld növényfalakkal a természetet kívántuk becsempészni a belső terekbe.


Okok, amiért a díjra érdemes

Az iroda minden elemében - a tervezéstől a működésig - jól mutatja az NI nyitott hozzáállását a megváltozott munkamódszerekhez, a jövő generációinak befogadásához: tudatosan teret biztosít a kollaborációnak és nagyobb hangsúlyt fektet a munkavállalók komfortérzetére.
Az iroda mind építészeti, mind belsőépítészeti vonatkozásban rendkívül részletgazdag, tele egyedi megoldással, melyet a Design Team-mel együtt alakítottunk ki.
A cég számára fontos a társadalmi felelősségvállalás és környezettudatos működés, melyek a vállalat stratégiai céljai között is szerepelnek. Vallják, hogy mindannyian felelősek vagyunk a jövő generációiért, ezért az építkezés során prioritást élvezett a fenntarthatóság és az ökológiai lábnyom csökkentése. Ezekkel az elvekkel a többi partner mellett a kezdetektől fogva mi is azonosulni tudtunk. Ennek a hatékony együttműködésnek köszönhetően LEED Gold minősítést értünk el, mellyel vidéken az NI az első új építésű arany fokozatú létesítmény.


Közreműködők


Hozzászólások

Érdekelnek a legfrissebb infók a versenyről? Iratkozz fel!