Okok, amiért a díjra érdemes
A MOL Budapesten eddig öt különböző kerületében és 11 telephelyen működött, ami fenntarthatósági és munkaszervezési szempontból sem felelt már meg a vállalat igényeinek. Az új székház megvalósítását 2017-ben határozták el, kiemelten figyelembe véve a MOL jelenlegi és jövőbeni szükségleteit, a vállalatnál dolgozók elvárásait, a környezet és az egészséges munkavégzés szempontjait, a világjárvány óta jelentősen megváltozott munkaszervezési gyakorlatot, illetve a munka és a magánélet összhangjának igényét.
A kivitelezők és projektvezetők szakértelmét, szervezőkészségét dicséri, hogy a 2020-2021-ben több hullámban érkező, jelentős korlátozásokkal járó pandémia is csak minimális mértékben volt hatással az ütemezetten zajló munkára.
A MOL Campus épülete a távolból nézve is emblematikus eleme a dinamikusan fejlődő Dél-Budának és a fővárosnak, de minden apró részlete, építészeti megoldása ugyanazt az igényességet és átgondoltságot tükrözi, amely már a tervezés során is megnyilvánult.
A fizikai méreteit és a kihívás összetettségét tekintve is páratlan alkotás született: a székházat a Kopaszi-gát és a BudaPart által körül határolt területen, a Duna által feltöltött partrészen építették fel. A stabilitását az épület alatt 220 darab 100 méteres, az épület mellett pedig 90 darab 120 méteres talajszonda biztosítja, ami összesen közel 33 kilométernyi szondát jelent. A toronyház építéséhez az ország legmagasabb, Dániából érkezett toronydaruját építették fel – ennek 171 méteres magassága nagyobb, mintha öt, egyenként tízemeletes toronyházat helyeznénk egymásra. A homlokzatot összesen 5 500 üvegpanel borítja; a pódiumrész és a toronyépület csatlakozásánál nemzetközi viszonylatban is egyedi megoldásnak számító, kétszer hajlított homlokzati üvegpaneleket használtak – ezek közt vannak egyenként 20 négyzetméter méretű, másfél tonnás elemek is, melyek gyártása 16 hétbe telt. A hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően a munkaterületek 90 százalékát természetes fény árasztja el, egyszerre szolgálva az egészséges munkafeltételeket és az energiahatékonyságot.
A 28 emeletes épület teljes bruttó szintterülete közel 86 ezer négyzetméter, ami 12 futballpálya méretének felel meg. Az elsődleges cél a harmonikus munkakörnyezet és – a MOL stratégiájával összhangban – a hatékony munkavégzést biztosító, személyre szabott és emberközpontú tér megteremtése volt. Az irodák kialakítása az ABW (Activity-Based Workplace) modellt követi, azaz egy-egy munkavállaló adott tevékenységéktől, feladatától függően maga dönthet a munkakörnyezetéről és ezt bármikor rugalmasan változtathatja. A toronyrészben hármas egységek, ún. tripletek biztosítanak összefüggő, változatos belterű struktúrákat az egyes szervezeti egységeknek (az elmélyült munkát segítő csendes térrel, a szociális kapcsolatokat szolgáló chat pointokkal, konyhával), emellett nagyobb, közösségi munkaterek – kutató- és alkotómunkára szánt „könyvtár”, a növényekkel beültetett, kellemes munkakörnyezetet biztosító „irodakertek”, a 26. emeleten lévő csodás panorámát nyújtó Skylab, és co-working munkaterületek – is a rendelkezésükre állnak.
A közösségi közlekedéssel is kényelmesen megközelíthető MOL Campus a fenntarthatóság terén is a nemzetközi élvonalat képviseli. Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a pódium épületrész tetőszerkezetén telepített 900 négyzetméternyi napelem, a magas hatásfokú hűtő-fűtő mennyezet, a geotermikus energiát használó fűtő- és klímarendszer vagy az esővíz sokoldalú hasznosítása, az épület alacsony ökológiai lábnyom és üzemeltetési költségek mellett képes kiemelkedő munkahelyi komfortot és használati értéket biztosítani a dolgozók számára. A fenntarthatósági törekvések magas szintű megvalósítása révén az épület a BREEAM (Building Research Establishment Environmental Assessment Method) Excellent és LEED ((Leadership in Energy and Environmental Design) Platinum fokozatot képviseli. A székház elsődlegesen a MOL munkatársai számára készült, de a jellegéből adódóan a Budapest leglátványosabban fejlődő irodanegyedének számító Buda-Part, a XI. kerület és Budapest életébe is szervesen kapcsolódik. Ezért az épület olyan különlegességei, mint a 28. emeleten lévő fine dining étterem vagy a 29. emeleten lévő tetőterasz, a nagyközönség számára is nyitva állnak majd.
„Az új székház legfőbb funkciója, hogy a fenntarthatóság irányába forduló vállalat szellemiségének arculatot adva támogassa a régió és az ország biztonságos, a környezettel összhangban lévő energiaellátásában végzett munkát, és a nálunk dolgozók igényeinek megfelelő munkavégzését. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a MOL Campussal olyan építészeti érték jött létre Budapesten, amely a MOL és a főváros fejlődésére egyaránt inspiráló hatással lesz” – hangsúlyozta Hernádi Zsolt, a MOL-csoport vezérigazgatója.