Természet ihlette terek – a Bosch budapesti irodájának átalakítása
A Bosch saját irodáinak átalakítási programját a New Way of Working címmel határozta meg, amelynek első állomásaként újult meg a mintegy 15 éves Gyömrői úti irodakomplexum 106-os épületének teljes belső tere. A szakértő tanácsadó bevonásával kidolgozott, majd számos workshopon a munkavállalókkal is egyeztetett terv pontosan meghatározta az egyes munkafolyamatokhoz szükséges területigényt. Az Acitivity Based Working (ABW) koncepció lényege szerint a különböző terek funkcióit és arányait a munkavállalók adott tevékenységei, valamint azok tér- és eszközigényei alapján határozták meg figyelembe véve azt is, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket az irodában szükséges végezniük a kollégáknak és melyek azok, amelyeket home office-ban szívesebben látnak el.
Kiemelt cél volt, hogy a munkavállalókat visszacsábítsák az irodaterekbe, hiszen a személyes találkozások a közösség erősödését, ezzel együtt a munkafolyamatok gördülékenységének előmozdítását is jelentik. Ehhez igazodva az iroda belsőépítész-tervezői nagy hangsúlyt fektettek a rugalmasan használható, könnyen alakítható közösségi helyiségekre. Az ívelt felületekkel és üvegfalakkal, valamint a karakteres lámpatestekkel meghatározott tereket növényszigetek köré szervezték, mind a négy szinten egy-egy megújuló energiaforrást megidéző szín- és anyaghasználattal, bútorokkal, valamint a témát hangsúlyozó tapétákkal. A földszint a bioenergiára reflektál, amelynek tiszta, high-tech formavilágát rengeteg növény és egy zöldfal egészíti ki. A geotermikus energiát megjelenítő első emeleten a földszínek, a súlyosabb bútorok és a természetes anyagok – mint a kerámia – kapták a főszerepet. A vízenergiát megjelenítő emeletet a kék, türkiz és korall színek uralják, amelyeket halászháló-inspirálta lámpatestek egészítenek ki; míg a szélenergiát megjelenítő légies, könnyed stílust képviselő szinten a fehér és világoskék dominanciáját a pasztellszínek oldják. Végül a tetőterasz a napenergia szimbólumaira és a sárga árnyalatokra épít.
A vállalat új irodatér-koncepciójának pilot-projektjében az UPPER Design Studio tervezői a nyitott irodaterek változatos akusztikai megoldásaival, raszterbe rendezett asztalok helyett az együttműködést és a kisebb csoportok létrejöttét segítő helyiségeivel olyan intim és otthonos, egyedi hangulatú és szerethető irodát alkottak, amely kiváló mintát adhat akár a nagy irodák új generációjának is.
Belsőépítészet:
Kiss Péter - UPPER Design Studio
Látványtervezés:
Hegedűs Péter Visuals
Tervdokumentáció:
NOGART - Darai Mária
Antal Nikolett
Épületgépészet:
E6SYSTEM - Kósa Ákos
Épületvillamosság:
Futureplan - Pallai Márton
Tűzvédelem:
Szabó Norbert
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.