A Trivium Packaging globális piacvezető a a kiváló minőségű és végtelenül újrahasznosítható fémcsomagolásban. A holland vállalatot két cég összeolvadásával alapították három évvel ezelőtt és 2020-ban hozta létre európai regionális üzleti szolgáltató központját Budapesten. A cél a cég hatékonyságának és eredményességének növelése volt. A BSC többfunkciós és értéknövelő szolgáltatásokat nyújt elsősorban a Trivium Packaging európai leányvállalatai számára.
A vállalat a Covid-járvány lesúlyosabb időszakában alakult meg Magyarországon, ma pedig már közel 200-an dolgoznak náluk. A vezetők, a dolgozók felvételét, az on-boardingot, a munkaszervezést – gyakorlatilag mindent – a virtuális térben oldottak meg, a munkaeszközöket is futár vitte. Az vírus első hullámának lecsengése után, a munkatársak 10 hónap után találkoztak először személyesen, ekkor mélyültek el igazán a kapcsolatok. Az elköteleződéshez több kell, mint a virtuális találkozó, ezért is működnek most hibrid, flexibilis rendszerben. Ezzel megteremtik a lehetőséget az irodai munkavégzésnek, miközben a home office-nak is teret adnak.
Amikor a budapesti irodájukat tervezték, a céluk az volt, hogy világos, zöld (környezetbarát) és élettel teli nyitott tereket alakítsanak ki, amelyek ugyanakkor korszerűek és technikailag jól felszereltek.
A heti 1-2 napos irodai munkavégzés mellett projektmeetingekhez, workshopokhoz, és tréningekhez használják az irodát. 13 db különböző befogadóképességű tárgyalójuk van. A kisebbeket 1-on-1 virtuális vagy elő meetingekre használják, míg a nagyobbakban prezentációkat és sokrésztvevős megbeszéléseket tartanak. Utóbbiak technikai felszereltsége azt is lehetővé teszi, hogy a kollégák online is be tudjanak kapcsolódni az irodában tartózkodók párbeszédébe.
Emellett a nagyobb céges rendezvényeiket is az irodában tartják. A tágas légterek ideálisak, amikor külföldi kollégák látogatnak el hozzájuk, ilyenkor az “All-hands-meeting”-eket is az irodában rendezik meg.
A BSC-ben pezsgő közösségi élet zajlik az iroda falain belül. A rendszeres céges események mellett, mint például legutóbb a nyárzáró terasz esemény, a kollégák egy önkéntes csoportja egész évben szervez kötetlen programokat. Ezek többségének az iroda közösségi terei adnak otthont.
A BSC Csarnok (BSC Hall) lépcsőzetes ülőpadjai, és a középen elhelyezett fotelek rendszeres helyszínei a Kvíz esteknek és itt tartották a Munkáltatói Márkaépítő Kampányunk kreatív workshopját is.
A BSC-ben nem divat az irodán kívül tölteni az ebédszünetetet, a kollégák legtöbbször az ebédlőként is funkcionáló, legmodernebb berendezésekkel felszerelt konyhában, közösen ebédelnek. Az iroda BSC Hall felőli oldalán egy kisebb, ugyanakkor minden igényt kielégítő teakonyha is üzemel, ahol a bárpultnál nemcsak kávézni vagy teázni, ebédelni is kényelmesen lehet. Fontos kiemelni, hogy az irodán valamennyi helyiségében, így a konyhában is kizárólag fa és fém, környezetbarát anyagokat alkalmaztak.
Nyáron a vezetőség jégkrémet osztott az étkezőben és itt rendeznek évente többször is sütivásárt. Ha az időjárás engedi, a kollégák szívesen töltik a szüneteket a tetőteraszon is.
A kezdetektől fogva, az iroda tervezésénél és kialakításánál a Trivium Packaging nagy hangsúlyt helyezett a környezettudatos hozzáállásra. A tervezés megkezdése előtt alaposan felmérték a belsőépítészek a helyszínt és összevetették a bérlő igényeivel, hogy kisebb kompromisszumokkal minél több meglévő funkciót / helyiséget meg lehessen tartani az előző bérlő kiépítéséből, ezzel is csökkentve a projekt karbonlábnyomát.
Lehetőség szerint kerülni kellett a mesterséges alapú anyagokat és felületeket. Ennek köszönhetően több helyen a szokásos műanyag laminátum helyett valódi furnér és alumínium felület készült, a magasabb költség ellenére is. A recepciós pult vagy a gardrób bordázott alumínium frontja ugyanazt az alapanyagot használja, mint a Trivium Packaging termékei. Ugyancsak alumínium felületet kaptak a tárgyalók teljes magasságú ajtajai. A teakonyhában a növényzet elhelyezésénél a szükséges megvilágítás és öntözés is ki lett építve, hogy a dekorációs funkciót a természetes növényzet biztosítsa. Bútorok kiválasztásánál előnyt élveztek a fa-fém kombinációjú termékek.
Ezáltal a környezettudatos hozzáállás nem csak a cég ipari részlegeiben, de az irodai háttér munkában is a mindennapok részéévé válik. Egy nemzetközi vállalatnál ez plusz kohéziót jelent a nemzetközi hátterű kollégáknak.
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.