Az Év Facility Management Cége

Prizma FM Services Kft.

Cím: 2209, Péteri Bereki utca 30.

Rövid bemutatkozás

A hazai ingatlanpiac szereplői számára talán ismerősen csengő PQS cégcsoport és a már 2013. óta az érdekkörébe tartozó Junior Vendéglátó Zrt. „összeolvadásának” eredményeként jött létre a Prizma Csoport. A tagvállalataink nemcsak új nevet és arculatot kaptak, de az elmúlt években megvalósított mélyreható szervezetépítési -és fejlesztési munkának köszönhetően, egy modern, hatékony, egységes szabályok alapján működő nagyvállalatot hoztunk létre három stabilan működő üzletággal: műszaki üzemeltetés, takarítás és étkeztetés.

A szlogenünk, „Szerethető megoldások”, nemcsak az üzletágaink tevékenységének ügyfélorientált jellegét, hanem munkatársainkkal szemben tanúsított hozzáállásunkat tükrözi. A munkaerőpiac 2010-es évek derekától tapasztalható átalakulása, nagyon hamar és komolyan érintette cégünket, tekintettel a kiemelten sújtott étkeztetési szektorban lévő portfóliónkra. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan HR stratégiát sikerült kialakítani és szemléletté tenni a Prizma Csoportnál, ami munkaerőpiaci helyzetünket nemcsak stabilizálta, de „szerethető” munkahellyé tett minket. Rendszeresek a csapatépítő programok, tréningek, két évente végzünk átfogó dolgozói véleményfelmérést, a menedzsment figyelmet fordít a jó hangulatra és a fejlődési lehetőségre minden munkatárs esetén.

A 2020-21-es évek eseményei, a koronavírus járvány minden ember és minden gazdasági szereplő számára sokkoló volt, a Prizma Csoport gazdálkodására pedig rendkívüli módon hatott, hiszen közel 400 dolgozóval és évi több milliárd forintos árbevétellel a közétkeztetési piaci egyik legjelentősebb szereplői vagyunk. Annak ellenére, hogy az általunk ellátott közintézmények hónapokig zárva tartottak, a műszaki üzemeltetés és a takarítás tevékenységek eredményei lehetővé tették, hogy dolgozóinkat a kritikus időszakban is megtartsuk, biztosítva ezzel sok száz család megélhetését a legbizonytalanabb időszakokban is.

A jó csapat és a jó szolgáltatási koncepció biztosítja immáron számunkra a piaci terjeszkedés feltételeit, amelynek szemmel látható eredményeiről az alábbiakban számolunk be.

Okok, amiért a díjra érdemes

A cégcsoport növekedése pénzügyi eredményekben jelenleg nehezen mutatható ki, főként a már taglalt közétkeztetési leállás miatt. Ugyanakkor, mind a műszaki üzemeltetés, mind a takarítás, mind pedig a komplex megbízások tekintetében egyértelműen látható a fejlődés.

A műszaki üzemeltetési tevékenységet illetően piacvezető szerepet céloztunk meg a hálózatos ingatlanok üzemeltetése területén. Ebben a szegmensben az elmúlt 1 évben 40%-os növekedést tudtunk elérni. Régi partnereink a Raiffeisen Bank, az OBI, az AmRest és a SPAR esetén szerződés megújításra, illetve hosszabbításra és területi növekedésre került sor, valamit jelentős sikerként könyvelhetjük el, hogy immáron a Müller Drogéria Magyarország is megrendelőink közé tartozik ettől az évtől kezdve.

Természetesen, más szegmensekben is sikerült a növekedés, így vált ügyfelünkké a Miele és a Hard Rock Hotel is. Utóbbi rendkívüli jelentőséggel bír számunkra, hiszen a szállodaiparban nem jellemző a FM tevékenységek kiszervezése. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb sikerként éltük meg, hogy a pápai NATO légibázis IFM szolgáltatásainak ellátásában továbbra is meghatározó - hosszú távú - szerepünk lesz a projekt szervezet keretében. A 2016-ban indult szerződés idén további 5 évvel került meghosszabbításra, így büszkén mondhatjuk, hogy 10 éven keresztül fogunk szolgáltatni egy olyan megrendelőnek, olyan szegmensben, ahol a minőség és biztonság iránti elvárások messze a megszokott piaci standardok felett állnak.

A műszaki üzemeltetés szolgáltatásait országos lefedettséggel, jelenleg 76 városban, több mint 920 000 m2-en és 450 db üzemeltetési egységen végzi 0-24 órában az év minden napján.

Takarítási üzletágunk hálózati képessége is jelentősen nőtt. Az Erste bankfiókhálózat és Müller áruházlánc takarítási feladatait is a Prizma végzi már 2021-ben. Fontos megemlíteni, hogy a magánegészségügyi szektorban is új partnereknek szolgáltatunk idén, a Doktor24 és a MindentMent már élvezi a takarítási üzletágunk nyújtotta magas színvonalú megoldásokat.

A műszaki üzemeltetés és takarítás közösen kihasználva a hálózatos üzemeltetés üzletági szinergiáit, költséghatékony és egyben üzembiztos megoldásokat biztosít a Megrendelői számára.

A hálózatüzemeltetés sajátossága, hogy akár több száz teljesítési helyen kell azonos minőségű, tartalmú szolgáltatást nyújtani, amihez megfelelő ügyfélszolgálat fenntartása szükséges. A Prizma24 Help névre keresztelt egységünk 2013. óta működik, a piacon egyedülállóan, kiemelkedő stábbal és technikai felszereltséggel folytatunk IVR alapú kommunikációt ügyfeleinkkel, illetve itt valósul meg a feladatellátás alapszintű szervezése, bonyolítása is. A jó alapokra építkezve fejlesztettük kapacitásainkat idén és januártól elindítottuk angol nyelvű ügyfélszolgálati tevékenységüket is. Az úgynevezett „1st line support” tevekénység magyarországi benzinkúthálózatok termináljaival kapcsolatos problémákat kezel 0-24 órában.

A Prizma Csoport szolgáltatási portfóliójáról joggal állíthatjuk, hogy rendkívül összetett, három üzletágunk tevékenységének összehangolása megkívánja, hogy a saját belső támogató szolgáltatásaink is megfelelő szinten legyenek. Ennek biztosítása érdekében az elmúlt évben megkezdtük és idén már több ügyfelünknél sikeresen bevezettünk az ügyfeleink speciális elvárásainak megfelelő, az alap funkciókon felül több extra modullal rendelkező új CAFM rendszerünket is.

A környezettudatos működés érdekében azon a területen fejlődtünk jelentősen, amelyen kibocsátásunk is a legjelentősebb: termelő konyháink naponta 40-50.000 adag ételt állítanak elő országszerte 10-15 főbb helyszínen. Ezeknek a konyháknak az energetikai korszerűsítése, a termelőberendezések cseréje rendkívüli beruházási tétel a Prizma Csoport részéről, ami igen jelentősen csökkentette a károsanyag kibocsátás mértékét. A műszaki üzemeltetési üzletágunk az elmúlt másfél évben összesen négy nagykonyhai felújítást valósított meg, a jövő évre további két másikat tervezünk.

Főbb ügyfelek, referenciák

A 2021-es műszaki üzemeltetési komplex portfóliónkban a hálózatos ingatlanüzemeltetéstől az irodai és ipari szegmensen keresztül a légibázisig, valamint a hotel üzemeltetésig szinte minden megtalálható. Szolgáltatásaink naponta több, mint 60 000 emberre vannak közvetlenül hatással. A jóval 20 feletti folyamatosan bővülő piaci megrendelői szám, a hosszú távú szerződéseink a megfelelő bizonyíték arra, hogy Partnereink elégedettek szolgáltatásainkkal és hosszú távon számítanak a Prizmára a fő üzleti tevékenységük támogatásában.

Főbb ügyfeleink:
Raiffeisen Bank, ATCO Frontec, OBI, SPAR, Hard Rock Hotel, AmRest, Miele, Müller, bk Group, Trafficom, Távger