A MádiLáncos Studio keretein belül már lassan 20 éve foglalkozunk kiemelten munkahelyek belsőépítészeti tervezésével. Csapatunk organikusan nőtt és fejlődött az elmúlt években, amit az általunk használt irodatér egyre kevésbé tudott hatékonyan kiszolgálni. Két épületszinten dolgoztunk, ami a projekt csapatok működését, a kommunikációt – kollaborációt, és a munkánkhoz fontos anyagminták tárolását, kezelését nehézkessé tette, ezért 2019 elején elhatároztuk, hogy egy hatékonyabb teret keresünk. Döntésünkben a kibontakozó vírus helyzet csak megerősített minket – tudtuk, hogy az iroda és a munka világa változni fog, de hittünk és hiszünk abban, hogy az iroda továbbra is a vállalat és a brand fontos referenciája és a közösség otthona marad. Az irodaváltással együtt a stúdióinkkal egyidős arculatunk megújításába is belevágtunk.
A megfelelő teret és körülményeket a nemrég látványosan megújult ZenGarden irodaház legfelső emeletén találtunk meg. A fantasztikus kilátás és saját terasz mellett 350m2 rugalmasan alakítható irodatér várt minket. Egy ABW (activity based work) alapú egyterű irodát terveztünk, mert a projekt alapú kreatív tervezői munka hatékonyságához fontos, hogy a csapattagok könnyen és gyorsan tudjanak egymással kommunikálni. Ezt a teret egészítik ki az elvonulásra alkalmas fókusz szobák, lounge terek, könyvtár és a tárgyaló, ahol egymás zavarása nélkül lehet egyeztetni, telefonálni, vagy elmélyülten dolgozni. A legfontosabb közösségi terünk a projekt szoba, ahol egy nagy asztalfelületen dolgozhat a csapat az itt tárolt anyagmintákkal. A válaszfalak zömét üvegből terveztük, hogy minél kevésbé törjük meg a csodálatos kilátást, az mindenhonnan élvezhető legyen, másfelől egymást is könnyebben elérhessük.
A műhelyhangulatot a designba is próbáltuk becsempészni, az álmennyzetet és a pillérburkolatokat elbontottuk megmutatva az épület nyers betonszerkezetét. A gépészet zöme újra lett szerelve, az akusztika és a látszó gépészet esztétikai követelményeinek fegyelembevétele mellett. Az anyag- és színhasználat szándékoltan visszafogott (szürke, fehér, fekete, lila) nyugodt hátteret biztosítva a tervezői munkához. Egyedül a fókusz szobák és a konyha színesek, érdekes feszültséget és kontrasztot képezve az iroda többi, semlegesebb, nyugodtabb tereivel. Az irodánkban számos egyedi bútort és falburkolatot terveztünk. A kivitelezőnek izgalmas kihívás volt a pvc-vel burkolt konyhapad, az általunk tervezett tapétával összefogott ajtó – fal – gardróbszekrény felület és a tárgyalóban megvalósult, saját fejlesztésű acél szerkezetű prezentációs fal megépítése.
A MádiLáncos Studio elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, ezt a szemléletet az új irodánk tervezése során is fontosnak tartottuk. A LEED ID+C minősítési rendszer kritériumait vettük alapul, ami az alaprajzi elrendezés, az anyagválasztás, a gépészet megújítása, az új lámpatestek kiválasztása és a világításvezérlés kialakításáig számos design döntést meghatározott.
Az új irodánkat április elején vettük át a kivitelezőtől szoros és gördülékeny együttműködés után. Ezzel egyidőben elkészült a megújított arculatunk, így a bejárati ajtónkra már az új logonk került, illetve elindítottuk az új honlapunkat.
Tervezőként nagyon izgalmas és inspiráló egy teljesen saját tervezésű irodába költözni, a koncepciónkat magunkon tesztelni. Egylőre csak korlátozott létszámban dolgozunk bent együtt, de a kollégák és partnereink is szeretik és hatékonyan használják az új iroda teret. Már nagyon várjuk, hogy mielőbb a teljes csapat birtokba vehesse és élvezhesse az új irodát.
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.