Rövid bemutatkozás
Az egykori Svábhegyi Szanatórium területén, a XII. kerületi Eötvös úton épül a természetre, csendre, nyugalomra vágyók leendő otthona, az Eötvös12 Villapark. Az Eötvös út és Művész utca által határolt 3,5 hektáros, ősfás területen felújításra kerül az 1927-ben épült ikonikus főépület és további 6 kisebb kortárs villaépület is helyet kap. A helyi védett svábhegyi szanatórium felújításával és a köré épített új épületekkel 107 lakást hozunk létre, amelyekből lélegzetelállító panoráma fog nyílni a városra. A teraszokról látható lesz a Királyi Palota, a Parlament és a Szent István Bazilika ikonikus épületei, a fenségesen hömpölygő Duna a felette átívelő hidakkal.
A főbejárat a telek Eötvös úti szakaszának közepén kerül kialakításra, ahonnan a szanatórium épülete előtt újonnan kialakított piazzára érkezünk. Ez a tér a park szíve, díszmedencével, vízjátékkal és az 1880-as évek elején épült vízgyógyintézetből kialakított kerti pavilonnal. Erre a térre nyílnak a főépület földszinti terei és innen közelíthetők meg gyalogosan az újonnan épülő villák. Az épületek alatti két parkoló a bejárati kaputól rövid úton megközelíthető, így a park autóforgalma és a burkolt útfelületek minimálisra csökkenthetőek. A páratlan adottságú, hatalmas park tájépítészeti koncepciója szerint a zöldfelület maximalizáljuk, a szép, egészséges, nagy lombkoronájú fákat megőrizzük, illetve újakat ültetünk, melynek köszönhetően egy igényes, ápolt park jön létre, amelyben a leendő lakók kellemes sétákat tehetnek, a lakásukból kitekintve pedig természet közeli élményben lehet részük. A kertben lesznek pihenőszigetek, tűzrakó hely és kerti tó, de felújítva visszakerülnek az egykori kővázák és megújul a Karthauzi út felőli műemlék kapu is.
A főépület homlokzata eredeti díszeivel kerül felújításra, a földszint nagyvonalú, tágas termei, a műemléki védettség alatt álló lépcsősora pedig hűen fogják visszaidézni az Art Deco jegyeit mutató egykori elegáns tereket, amelyekben megfordult Babits Mihály, Herczeg Ferenc, Esterházy Antal mellett számos közéleti személyiség és művész. A fejlesztés ékkövét jelentő központi épület Jakab Dezső és Sós Aladár tervei alapján építették. Legtöbben szanatóriumként ismerik (a Svábhegyi Szanatórium), de szolgált Angol-Magyar Bankként, rendőrlaktanyaként és kórházként is az elmúlt században. A tervezéskor kiemelt szempont volt, hogy az épület értékeit eredeti állapotukban őrizzük meg, illetve újítsuk fel, miközben a mai igényeknek megfelelő lakóházat hozunk létre.
Az új villákat úgy telepítjük, hogy a fantasztikus panoráma a lehető legtöbb lakásból élvezhető legyen. Minden lakás sarok pozícióban helyezkedik el, így azok legalább két homlokzati oldallal rendelkeznek, sarkokon fedett loggiákkal. A lakások több irányból kapnak természetes megvilágítást, és az épületek elforgatásával a lakóegységek intimitása is biztosított. Az újjászületett helyi védett épület kiegészítéseit és a köré telepített új villákat mai építészeti eszközökkel fogalmaztuk meg. Ez az architektúra a helyi értékekből táplálkozik, az épületek részletképzései a régi elemek kortárs interpretációi: a loggiák, a homlokzati tagolás és az absztrahált ornamentika a szomszédos üdülőszállók és svábhegyi villák világát idézi meg mai nyelven. A régi és az új harmonikus együttese hitünk szerint értékálló designt eredményez.