Epronex Építő Zrt.

Képek

Az Év Kivitelező Cége 2020 Döntős



Cím: 2040, Budaörs Széchenyi u. 39.


Rövid bemutatkozás

Az Epronex Építő Zrt. egy magyar tulajdonban lévő vállalkozás, melyet 2015-ben alapított három, széleskörű tervezői és kivitelezői tapasztalattal rendelkező szakember.

Vállalatunk a retail szektorban végzett fit-out munkákkal vált ismertté, mára azonban az építőipari generálkivitelezés és a fit-out munkák piacán egyaránt markánsan jelen vagyunk. A retail szektorban az üzlethelyiségek kialakításánál elértük, hogy a nagy nemzetközi világmárkák visszatérő ügyfelekké váltak, az iroda-kivitelezéseknél mára a 10 000 négyzetméter feletti szegmensben is dolgozunk, és az ipari épületek üzletágában is stabilan jelen vagyunk. Így elmondható, hogy az EPRONEX tevékenysége minden szegmensben jelentős.

Az ipari laboratóriumok kialakításában egyedi helyet vívtunk ki magunknak a piacon. Alapításunk óta tisztaterek, gyártó- és fejlesztő üzemek kivitelezését végeztük el például morfológiával, vagy szemészeti implantátumokkal foglalkozó gyártókat kiszolgálva.
Cégünk létszáma folyamatosan növekszik, jelenlegi mérnök gárdánk meghaladja a 18 főt. Az árbevételünkben dinamikus fejlődés mutatható ki.

Büszkék vagyunk rá, hogy megrendelőinkkel és partnereinkkel hosszútávú jó kapcsolatot sikerül kialakítani és fenntartani; csapatunk szakmailag folyamatosan fejlődik, igazodva a technológiai újításokhoz és a megrendelői igényekhez.


Okok, amiért a díjra érdemes

A 2020-as évben az EPRONEX léptéket váltott.

Ebben az évben nyertük el a Lenovo új központjának fit-out munkáit. A világ egyik legnagyobb vállalata, mely több mint 160 országban van jelen, 18 millió EUR értékű kiemelt beruházást hajt végre Pest megyében, melynek átadását 2021 tavaszára időzítették. A vállalat ránk bízta a gyártóüzem mellett épült 3500 négyzetméter nagyságú, irodákból, közösségi terekből és egyéb helyiségekből álló terület teljes fit-out kivitelezését.

Az év végéig két jelentős ipari projektet adtunk át. Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. megbízásából befejeztük a IX. kerületi 5000 négyzetméteres csarnoképület teljeskörű generálkivitelezését, és átadtuk a Medicontur felújított gyártó- és fejlesztő központját Törökbálinton. A 30 éves múlttal rendelkező, szemészeti implantátumokkal foglalkozó vállalat intraokuláris műlencséket gyárt, így ez a munkánk zászlóshajó azon projektjeink között, amelyek során laborok és tisztaterek magas szintű követelményrendszerének kell megfelelnünk. Az üzem kivitelezésénél kiemelten fontos szempont volt, hogy bizonyos helyiségek lehetővé tegyék a pormentes gyártást. Ezt zsilip szobákkal bevezetett nyomás-szabályozással értük el, amely részét képezte a komplex épületgépészeti munkának. Az üzembe olyan világítástechnikát telepítettük, amely megfelel a csúcstechnológiás gyártás fényfrekvencia-követelményeinek.

Vállalatunk léptéket váltott az irodapiacon. Befejeztük a 12 000 m2 nagyságú Hungária Center irodaház fit-out kialakítását, mely magában foglalta a legkorszerűbb épületgépészeti rendszerek beépítését is. A projekt magyarországi viszonylatban egyedi: partnereinkkel komplett okosházat fejlesztettünk az épületben. A jelentőségteljes projekt átadása a járványhelyzet miatt a zavaros tavaszi időszakra esett. Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a helyzetben is stabilan teljesítettük a projekt befejező munkálatait.

A Hungária Center mellett több irodai projekten dolgoztunk idén partnereink, a CTP és a Goldbeck megbízásából, akik raktár-bázisokban épülő irodák kivitelezésével bíztak meg bennünket.

Vállalatunk a kezdetektől fogva erősen jelen van a retail szegmensben. Ennek köszönhetjük, hogy ebben az évben az egyik legnagyobb amerikai sportruházati óriás, az Under Armour három üzletének kiépítését is ránk bízta nagy bevásárlóközpontokban. A márka ezen üzletekkel alapozta meg magyarországi jelenlétét, és ehhez olyan partnert keresett, aki megújult arculatát nemzetközi sztenderdek és irányelvek szerint tudja kivitelezni.
Az EPRONEX az elmúlt években több mint 30 üzletet épített ki a Pepco részére, és közel húsz New Yorker üzletet kivitelezett, a német kiskereskedelmi óriás megbízásából. Büszkék vagyunk rá, hogy ügyfeleink kitartanak mellettünk, így idén is több New Yorker és Pepco üzlet kialakítását zártuk sikeresen.

Ahogy az idei év is jól mutatja, az EPRONEX az ingatlanpiac több szegmensében is meghatározó kivitelezővé vált. Bár ez az év a járvány miatt egy kiszámíthatatlan, és olykor kilátástalan évnek tűnt, úgy gondoljuk, hogy cégünk életében meghatározó időszak volt.


Főbb ügyfelek, referenciák

OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő
Egis
CTP
Goldbeck
New Yorker
PEPCO
Under Armour
Medicontur





Hozzászólások

Érdekelnek a legfrissebb infók a versenyről? Iratkozz fel!