Az ING-székház a 20. századi magyar irodaházépítészet ikonikus fejlesztése, amely Erick van Egeraat holland építész tervei alapján készült, illeszkedve a magyar kortárs irodaépítészet struktúrájába. Az épület 2001-2004. között épült a Városliget és a századelős városszövet peremén. Egeraat sajátos építészeti stílussal fogalmazta meg a házat: a némileg dekonstruktivista épület a budapesti bérháztömbök arányaiból merített, egyben a Liget színei és formavilága is megjelent a ház külső és belső homlokzatain. Mai napig az épület képes megőrizni azt az erőt és jellegzetességet, amivel beépült a budapesti kortárs építészet világába.
Bár a bérlői és a tulajdonosi háttér az eltelt évek alatt többször megváltozott, az ING kitartóan megmaradt, mint bérlő, értékleve az épület építészeti és térbeli adottságait. Ugyanakkor ahogy a cég fejlődött, valamint a holland anyacég munkaterekre vonatkozó alapelvei és stratégiája változtak, egyértelművé vált, hogy az iroda térstruktúrái elavultak. A szükséges fejlődés hiteles támogatójává vált a magyar ING vezetőség, akik a projekt első pillanatától az utolsóig proaktívan segítették a vízió megvalósulását.
A projektet egy intenzív „workplace strategy” folyamat előzte meg, melyben a teljes szervezet bevonásra került. Ennek és az anyacég belső irányelveinek alapján állítottak össze egy az irodaterekre vonatkozó programot. Az irodaterek az „activity based working” alapelvei mentén szerveződnek, és a projekt során bevezették a „shared desking” koncepciót.
A tervezési feladat az átszervezés mellett a székház belsőépítészeti újraértelmezése volt. A tervezőcsapatok számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan lehet az ING-belsőt brand szempontból is felzárkóztatni a magas minőségű holland elvárásokhoz, közben megőrizni azokat a humán gyökereket és értékeket, amit a cég a mai napig képvisel. Szintén kihívás volt átalakítani a zárt cellás irodaterek elavult munkametodika rendszerét, helyette nyitott terekkel, agile munkahelyekkel transzparens térstruktúrákat, illetve olyan kollaborációs tereket létrehozni, amely téregységek eddig egyáltalán nem léteztek az épületen belül.
A tervezők az eredeti Egeraat-formavilág, gazdag anyaghasználat továbbvitelével, valamint az épület meglévő térstruktúráinak és anyagainak felhasználásával erősítették a kapcsolatot az új és a régi között. Az újragondolt térrendszerek, a homlokzatot idéző hosszanti irányultságok, a természetes anyagok és a kézműves technikák használata, a közösségi terek megnyitása a Liget felé olyan kreatív térstruktúrát hozott létre, ami újszerű világot teremtett az ING számára, nem vetélkedve az épület és a meglévő-megmaradó értékeivel.
A tervezési koncepció egyik alappillére volt az épület eredeti gondolatiságát folytatva a Városliget zöldjére való reagálás a kint és a bent határainak összekötésével. Míg a Dózsa György úttal párhuzamos tengelyre felfűzve egymáshoz szervesen kapcsolódnak a különböző irodai és közösségi funkciók, addig a merőleges tengely mentén a „Liget zöldje” egy Magyarországon egyedülálló technológiával épült növényoszlop-együttes formájában hasít be a térbe, amely vizuálisan összeköti a külső zöldfelületet a belső kerttel.
Másik ikonikus eleme a koncepciónak az ún. ING Fórum, ahol a dolgozók új perspektívából ismerhetik meg az irodavilág közösségépítő funkcióját. A reggeli kávézás, az étkezés, a co-working típusú munkavégzés, valamint a belső kertben történő pihenés funkciójának összekapcsolásával, továbbá a tér multifunkcionális átalakíthatóságával egy olyan kollaborációs tér született, ahol az eddig csapatokban dolgozó osztályok egy nagy egésszé, egy ING-családdá kovácsolódhatnak.
A helyi vezetők elhivatottak voltak abban, hogy a projekt elérje minden célját, és emiatt egy change management tanácsadót is bevontak, aki abban támogatja a kollegákat, hogy az iroda minden új szolgáltatását megfelelően és maximálisan kihasználják. Ez a folyamat menet közben kiegészült pandémia következményeinek feldolgozásával is.
Az elmúlt években folyamatosan változó igények hatására az irodaterek belsőépítészeti kialakítása egyre igényesebbé, ember-, közösség- és térközpontúvá válik feltételezve, hogy a dolgozók jelentős idejüket munkakörnyezetekben töltik még akkor is, ha ennek adottságai, szervezeti felépítése, sőt sok esetben helyszíne is változik. Egyben a mai „trendek” alapján az irodaterek sokszor olyan vizuális tendenciák alapján készülnek, amelyek kielégítik az aktuális divat elvárásait.
Az ING építészettörténeti jelentőségű épülete, valamint a holland anyacég erősen humán szemlélete inspirálta a tervezőket, hogy egy hosszútávon is értékteremtő új iroda valósuljon meg. Az elavult „bankos”, gazdagságot reprezentáló belsőépítészettel szemben a megvalósult koncepció a holland brand elveit véve alapul természetességet és egyszerűséget képvisel. A kézműves technikák integrálásának, az egyszerű formavilágú, de magas minőségű megoldásoknak, valamint az új térstrukturáknak célja, hogy az ING egy újszerű, egyben inspiráló környezetben működjön, épülve a cég és a tér hagyományain.
A koncepció tudatosan szembeszáll a jelenlegi trendek egy részével, amelyekben a mobilitás, a gyors elbonthatóság és ideiglenesség áll a középpontban, ahol még akár a tárgyalóterek is továbbvihetők. Egyrészt az eredeti irodaterekben meglévő, még jó állapotú elemek (üvegfalak, bútorok, stb.) újrahasznosításával igyekszik tenni a hagyományőrzésért és a fenntartható környezetért, másrészt a létrejött téregyüttes az ING szilárdságát közvetítve hosszútávra tervez. A megvalósult projekt olyan „életterek” megalkotására volt hivatott, amik a fenntarthatóság és mértékletesség elveit helyezik a középpontba, miközben maradásra és elkötelezettségre ösztönző kötődést alakítanak ki a tér és az ember között.
A megrendelő és a tervezők szimbiózisában megálmodott ING Fórum és a hozzá szervesen kapcsolódó, a munkakörnyezet szívébe telepített belső páció ezeknek a céloknak a szimbóluma. Bár a jelenlegi járványhelyzet némileg megcsonkította a terek használatát, mégis érezni a jelenlegi csökkentett létszámokkal is, hogy az új ING-székházban valódi közösségi élményt hozó terek születtek.
A terv mindamellett, hogy egy a mai igényeket kielégítő, korszerű és multifunkcionális székházat hívott életre, méltón és alázattal őrizte meg az Egeraat által megalapozott minőséget és ikonikus örökséget. Legnagyobb elismerése a tervezői munkának a Megbízó elismerése, miközben látja megvalósulni azokat a tereket, amelyeket 2019. nyarán fogalmazott meg a tervező csapatok számára misszióként.
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.