A dániai székhelyű Novo Nordisk egy 1923-ban alapított egészségügyi vállalat, úttörő a cukorbetegség és más súlyos krónikus betegségek, például az elhízás, valamint a ritka hematológiai és endokrin betegségek kezelését segítő gyógyszerek kutatásában és fejlesztésében. A vállalat világszerte 43.000 embert foglalkoztat, 80 irodát működtet, termékeit 170 országban forgalmazza.
A Novo Nordisk hazai leányvállalata idén nyáron költözött be az új irodájába a Buda Part Gate irodaház 7. emeletére. Az új iroda kiválasztásában fontos tényező volt az épület zöld minősítése (LEED GOLD), és a könnyű megközelíthetőség. A költözés célja egy profi és hatékony, a kollaborációt elősegítő munkakörnyezet kialakítása volt, ami komoly változást jelentett az eddigi cellás kialakítású lakásirodához képest.
Az új, zömében egyterű iroda tervezése során kiemelt szempont volt a munkatársak komfortja, a stresszmentes környezet, ahol fókuszált munkát tudnak végezni, egymás zavarása nélkül. A munkacsoportok ezt figyelembe véve lettek az új irodában kialakítva. Az egyes csoportok elhelyezése a zajterhelésüknek és mobilitásuknak figyelembevételével történt. A munkahelyek közelébe telefon és meeting fülkéket, illetve kisebb tárgyalókat telepítettünk, hogy minimalizáljuk az irodán belüli zajt és közlekedést. Az informális egyeztetésekre alkalmas, magas asztalos - pados tárgyaló sarok, és a bejárati lounge a munkahelyektől távolabb, a főbb közlekedési útvonalak csomópontjaiban lettek telepítve. A zárt management irodákat üvegfalak határolják a transzparencia és a megközelíthetőség jegyében, illetve az üvegfalaknak köszönhetően a terek benapozása és a kilátás sem sérül. Az iroda legizgalmasabb közösségi tere a kantin – work café téregyüttes, ahol az étkezés és kávézás mellett a bútorozás változatosságát kihasználva lehet dolgozni, pihenni, ünnepelni.
A design koncepció a vállalati arculatból levezetett skandináv egyszerűséget és otthonosságot képviseli. A fehér és a fa felületek mellett a kék különböző árnyalata jelenik meg, amit meleg narancs színű bútorok egészítenek ki. A koncepció lényeges eleme a biofilia, a növényeknek a well being és a dekoratív funkcióik mellett fontos szerepük van az egyterű iroda tagolásában, a munkacsoportok vizuális leválasztásában.
Az összes munkahely egységesen motorosan emelhető asztalokkal és kiemelkedő minőségű ergonomikus székekkel lett felszerelve. A tárgyalók és közösségi terek bútorai változatosak, hogy minél több kollaborációs formát ki tudjanak szolgálni.
Az irodában alkalmazott fa és filc falburkolatok akusztikai szerepet is játszanak, elnyelik a közlekedés és a beszéd visszaverődő zaját. A filc burkolat érdekessége, hogy újrahasznosított PET palackokból készült, ami jól illeszkedik a Novo Nordisk „Circular for Zero” nevű környezetvédelmi stratégiájába, ami támogatja az újra hasznosítható termékek használatát, a fogyasztás és hulladék minimalizálást. Az energia fogyasztás minimalizálását segítik az általános megvilágítást biztosító LED panel lámpák és az iroda kivételesen jó benapozottsága, ami a nagy üvegfelületeknek és a kis épületmélységnek köszönhető.
Az új iroda kialakítása, az ergonomikus munkahelyek, a változatos kollaborációs bútorok, a terek jó akusztikája és a növényhasználat design stratégiába illesztett használata megtestesíti a vállalat emberközpontú szemléletét, a munkatársak jóllétére való törekvést. Hiszünk abban, hogy a jövő irodájának még kiemeltebb szerepe lesz a munkahelyi közösség, identitás építésében, és a kreatív, közvetlen és személyes interakciót igénylő munkafolyamatok támogatásában.
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.