A Sanofi a világ egyik vezető gyógyszeripari vállalata, amely 170 országban nyújt a betegek számára egészségügyi megoldásokat. Budapesten 2019-ben jött létre a nemzetközi szolgáltatóközpont, ami ma már több, mint 200 kiemelkedő szakértőt foglalkoztat, és ez a létszám 350-re emelkedhet a következő 1 évben.
A szervezet számára fontos célkitűzés volt, hogy a kollégák munkáját egy modern, inspiráló, rugalmas irodatér támogassa: a Sanofi új központja Budapesten 2020-ban nyitotta meg kapuit, és vált a cégcsoport egyik zászlóhajós irodájáva. A központban humánerőforrással, üzleti és kereskedelmi tevékenységgel, folyamat optimalizációval, és a robotizációval foglalkoznak a Sanofi szakértői: már ebből a felsorolásból is látszik, hogy az irodában folytatott tevékenység rendkívül változatos.
A tervezés folyamata során kiemelten fontos volt, hogy a tér többféle munkastílust tudjon támogatni egyszerre, ezért az iroda koncepció alapja a manapság méltán népszerű Activity Based Working lett. Ennek mentén kerültek megtervezésre az irodában megtalálható különböző terek, melyek egyrészt a hatékony munkavégzést támogatják magas színvonalú lehetőséget kínálva az önálló, fókuszált munkára, a virtuális kollaborációra kollégákkal a világ minden pontján, a kis- vagy nagycsoportos formális vagy informális egyeztetésekre, egy kreatív ötletelésre, vagy akár egy nagy létszámú tréning megtartására. Az iroda ma már több, mint a munkavégzés színtere, ezért a koncepcióban szintén fontos szempont volt megfelelő helyiségek biztosítása a szociális életre, a közös kávézásokra, a szórakozásra, és a relaxációra. A tervezés során még nem is lehetett tudni, hogy ezek a tevékenységek mennyire fel fognak értékelődni a következő hónapokban: a világjárvány alatt bezártak az irodák, és a munkavállalók berendezkedtek az otthoni munkavégzésre. Ennek az időszaknak a hatása még kibontakozni látszik, de annyi biztos, hogy az eddigi kutatások szerint a munkavállalók számára kiemelten fontos az irodai élet közösségi aspektusa: önálló munkájukat szívesen végzik otthonról, de hiányzik nekik a közösség, a kollégákkal töltött idő, a társas érintkezés. Így még nagyobb jelentőséggel bír az, hogy az új Sanofi irodában számos változatos tér kínálkozik erre a célra.
A tervezés folyamata során nem csak az ABW alapelvek kerültek előtérbe: azért, hogy az iroda minél személyre szabottabb és különlegesebb legyen a kollégák is be lettek vonva a végleges koncepció kialakításába: visszajelzéseket adtak a tervezés különböző fázisaiban, így biztosítva azt, hogy a terek és a technológiák valóban a jellemző munkavégzési stílusaikat támogatják, és megfelelnek az igényeiknek.
Az iroda design szempontjából is különleges. A Sanofi büszke arra, hogy Budapesten létesíthetett világszínvonalú szolgáltató központot, melynek tervezésére a LAB5 architects munkatársait kérte fel. A Budapest koncepció a kialakításban is megjelent: a tervezők inspirációja a főváros volt. Az iroda különböző területei egy-egy jól ismert budapesti helyszínt jelenítenek meg: a közösségi terekben megjelennek a Parlament, a Budai Vár, és a Gellért-hegy motívumai. A tereket összekötő utak pedig az Erzsébet és Szabadság hidak szépségét idézik.
Az újonnan épült irodában rengeteg egyedileg gyártott műszaki megoldás is helyet kapott, növelve ezzel az irodatér egyedülállóságát. Ilyen megoldás volt például az egyedileg tervezett dekorbeton falburkolat ami a világon egyedül a Sanofi budapesti irodájában jelenik meg. A kárpitos falburkolatok is hasonlóan különlegesek: magyar üzemben, egyedileg gyártott, 100% gyapjúból készültek, és a cirmos hatásukat is egyedi szálkeveréssel sikerült elérni. A közösségi térben és lounge bútoroknál használt díszpárnák és a tárgyaló falak üvegfóliáit grafikus tervezte, arra összpontosítva, hogy mintázataik összhangban legyenek, kiegészítsék egymást.
Rengeteg figyelem, kreatívítás, és ráfordított energia eredménye a Sanofi új, modern, irodája a Váci Greens F épületében: a képek magukért beszélnek.
Az iroda megvalósításának minden fázisát a maximalizmus és a minőség jellemzi. A design nem csak esztétikailag vonzó, magában rejti egész Budapestet és az ehhez kapcsoldó büszkeséget. A koncepció amellett, hogy a már elismert Activity Based Working trendet követi, a kollégák bevonásával lett a szervezetre alakítva. A Sanofi szellemiségét, a munkafolyamatok színvonalát a változatos tereken túl a legmodernebb technológiák támogatják. Amellett, hogy a terek és a technológiák biztosításra kerültek az irodában, a költözést megelőző hónapokban a Sanofi munkatársai felkészülését változáskezelés segítette elő: konszisztens kommunikációval és workshopokkal támogattuk a kulturális transzformációt.
Ez a megvalósítás még egy átlagos évben is érdemessé tenné a Sanofi-t az Év irodája díjra, de 2020 nem egy átlagos év volt: az iroda kivitelezése, illetve a beköltözés is már a világjárvány alatt zajlott. Ennek ellenére sikerült időben átadni az irodát, és szem előtt tartva a járványügyi előírásokat még egy nyitó eseményre is sor került: a megfelelő távolság biztosítása miatt a munkatársak két csoportban, két különböző napon látogathatták meg az új irodát egy brunch keretében. Jelenleg sajnos csak kis létszámban lehetnek jelen a kollégák az irodában, de reméljük, hogy minél előbb mindannyian találkozhatunk az új központban.
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.