IRODAÁTÉPÍTÉS új bérleményi kialakítás
Budapest XII. ker. Csörsz utca 45 MOM-PARK sas/III.-torony 3.emelet
A pályázatban megjelenő projekt, a Csörsz utcai MOM Irodaházakban lévő-, VARIAN Medical Systems Hungary Kft. által kialakított, több bérleményi szint legújabb (teljes irodaszinttel növekvő) bővítménye 2019.-ben.
A szóban-forgó bérlemény esetében, a teljes épületszinten, tehát mintegy 520.m² -nyi irodaterületen, egy korábbi bérlő által kiépített irodatér szanálását és bontását követően, totálisan más és új geometria-, illetve belsőépítészeti iroda-enteriőr és tér-struktúra került kiépítésre.
A fenti projekt elindítását és delegálását érdemesnek tartja; mind az építtető-bérlő, mind a tervező-, mind a generálkivitelező, illetve a PM.-oldal is; egy abszolút letisztult-, friss szemléletű üzenetként, az "év irodája" pályázaton való nevezésre.
Építtetői- és így tervezői szándék egyértelműen deklarált addíciója a megvalósított új irodaszintnek, hogy a VARIAN a közép-kelet-európai régióban, olyan kortárs szellemiségű irodai tércsoportok rendszerét kívánja megvalósítani, melyekben az innovatív és konstruktív-, együttműködő munkalehetőség, minőségi és kulturált irodai környezet, illetve higgadt- igényes design, továbbá nem utolsó-sorban, a város-logisztikai elhelyezkedés is abszolút vonzóan támogatja, alkalmazottjainak mind sikeresebb munkavégzését, és nyilván a cég vonzóbb megítélését a munkaerőpiacon!
A jelenlegi új irodaterület kiépítését, részint; a kvázi új európai központ megvalósításának célja- és víziója generálta, részint a korábban megkezdett fejlesztőmérnöki csoportok hazánkba való telepítésének szükségszerűsége hívta életre. A mérnöki-, az IT-, és egyéb fejlesztőcsapatok markáns létszámú megjelenése, illetve más szerviz és koordinációs folyamatoknak egyértelmű következménye lett, hogy a cégen belüli folyamatos növekedés, európai szinten; a pénzügyi- és könyveléstechnikai oldal bővítését is magával hozza mielőbb. Így a fenti divíziók számára is egyértelművé vált, hogy ismét igényes-; a többi korábbi iroda-szintek fejlesztéséhez koherensen illeszkedő, és megfelelő munkaterület helyszíneként kell a 3.emeleti új bérleményi területet is kialakítani. Az irodaszint térstruktúrája kettős, hiszen a cellás-, és az egyterű „open-office” rendszerű terei és termei is jelen vannak. A tér geometriája és egyes részeinek kapcsolódásai mégsem egzakt módon izoláltak, hiszen meghatározó volt a vizuális átláthatóság élménye, és a kisebb parányi funkciók elrejtése, vagy épp tömegformákba való öntése. A nagyobb csoportos munkaállomású terem, tárgyalók és vezetői irodák üvegfalain; egyfajta át- és beláthatóság nyitottságával, egy belső-, együttműködő- és koherens csapatmunkát vizionál, ez a 2019.-es irodaszint is.
Ez az új 3. emeleti szint; a VARIAN közép-kelet-európai központjának; pénzügyi és könyvelési divízióinak az irodaszárnya lett, melynél már-már visszatérő belsőépítészeti koncepció és térformálási szándék volt; egyfajta higgadt és kortárs, egyáltalán nem eklektikus design megvalósítása. Emellett, további célként lebegett; a valójában elkülönülő téri funkciókat mégis adekvát módon összekötő átlátások szerepe, és az ebből egyértelműen érezhető; belső nyitottság megteremtése.
Funkcionális kialakítás tervezésénél már a korábbi gyakorlatnak megfelelően, egyértelműen ismertek voltak attribútumként az egyes irodai felületek; egészen a speciális video-konferencia technikától kezdve, a csoportos- illetve open-office termek igényéig, hogy valójában mely területeknek, milyen egyértelmű kötöttségeik lesznek, s hol lehet a transzparensebb vagy éppen zártabb grafikailag artikulált anyaghasználatot, és hol kell majd egy puhább kárpitozott-, oldalfalakon akár akusztikailag is hangelnyelőbb szőnyegezett design-t alkalmazni, kialakítani. Az új álmennyezeti konstrukciók; részint akusztikai-, részint a neutrálisabb design-t erősítő optikai szerepük mellett, a süllyesztett és beintegrált függesztett fény- és világítási rendszereknek adtak összefogó sík-felületeket, úgy hogy; nyilván többféle világítási kép lehetőségével legyen ez a projekt is árnyalva és oldva, sőt a fentiektől kivételt képező konyha-étkezőnél; a horizont feletti-, abszolút gépészeti- és technicista karakter jellegét is bordűrként keretezi az. Ezen felül, abszolút korszerű liftes irodabútor-technika- és minőségi kereskedelmi mobiliák-, illetve egyedi bútorok szolgálják ki, az igényes irodakörnyezetet. A kivitelezés minősége, az alkalmazott anyaghasználatok, és kialakult téri adottságok, felületek, világítástechnika, felhasznált színek, matériák összességének fényében, úgy gondoljuk, hogy a létrehozott fejlesztés méltó versenytársa, a többi idei irodafejlesztésnek!
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.