Az 1993-ban alapított USA központú EPAM Systems, Inc. nemzetközi ügyfelei digitális transzformációját segítő, platformfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó informatikai cég. Több, mint 30 100 szoftvermérnökkel dolgozik a világ több, mint 25 országában. Magyarországon több mint 1700 főt alkalmaz Budapesten, Debrecenben és Szegeden működő irodáiban. A New York-i tőzsdén jegyzett EPAM számos elismeréssel rendelkező dinamikusan fejlődő cég, amelynek ügyfelei között több Fortune 500 vállalat is megtalálható.
Az EPAM irodái jó hangulatú digitális laboratóriumok, ahol a munkatársak nemzetközi projekteken dolgoznak a legkorszerűbb technológiákat alkalmazva.
Az EPAM budapesti irodája is folyamatosan bővül, jelenleg is több mint 1200-an dolgoznak változatos, nemzetközi projekteken. A legújabb irodájukba, a progresszíven fejlődő Corvin negyedben található C5 épületbe 2019 májusában költöztek be.
Az új impulzív terekkel sikerült egy motiváló, kreativitást előidéző munkakörnyezetet teremteni, ahol a munkavállalók szívesen töltik mindennapjaikat. Szerettünk volna a helyi szakmai közösségek és meetupok számára egy megfelelő teret nyújtani. Ehhez hozzájárult az arculatból kiemelt színek felhasználása és a formák, vonalak együttes játéka.
A belső téralakításnál fontos szempont volt a tágas közösségi terek rekreációs helyiségek kialakítása, melyek feltöltődést és az új öteltek születését segítik elő.
Többek között egy 775 négyzetméteres konferenciateret is megalkottunk, mely igény szerint négy kisebb részre osztható, hangszigetelt mobilfalakkal. Külön recepció, konyha, mosdó is helyet kapott itt. Az iroda legnagyobb tere ez, ahová színházi berendezések is kerültek.
Továbbá az irodaházban az EPAM tréning program igényei számára kisebb számítógépes termeket alakítottunk ki. Az irodaház a legkorszerűbb audióvizuális rendszerekkel van felszerelve.
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.