Az Erste Bank Hungary Zrt. 2006-ban költözött be az akkor kifejezetten modernnek számító Európa Toronyba, ahol 10 éve nem volt teljes épületet érintő felújítás. Tereink nem voltak egységesek: eltérő falszín, kialakítási koncepció, személytelen design jellemezte az irodákat.
A projekt célja elsősorban az volt, hogy az új Erste kultúra a mindennapi munkában is érezhető legyen. Vonzó, modern és egyben funkcionális irodakoncepciót terveztettünk meg, ami elősegíti az agilis munkafolyamatokat és a gyorsabb döntéshozást. Emellett szerettük volna növelni a dolgozói elégedettséget. A pezsgőbb együttműködés, a letisztult, esztétikus terek jobb közérzetet adnak, így az nagyban hozzájárul munkatársaink elégedettségéhez.
Nappali jellegű tereket alakítottunk ki, hogy az otthon kényelmét és szabadságát adhassuk a kollégáinknak, ami egyben igazodik a modern irodatrendekhez is. Korábban a Dunai panoráma volt a Torony legfőbb vonzereje, mára már versenyképes lehet az Y-és Z-generációs munkavállalók számára is az új iroda koncepció, ami tükrözi az Erste kultúráját, dinamizmusát és modernségét.
2018. októberében indultunk és a folyamat lényegi része határidőre - 2019. június közepéig lezajlott. A felmérési-, tervezési- és döntési szakasz párhuzamosan 9 hónap alatt pörgött le, ami egyáltalán nem gyakori. Egy nagy átalakítás változással jár - el akartuk kerülni a negatív érzéseket. Demokratikus és tanulságos párbeszéd alakult ki először a vezetőkkel, majd a munkatársakkal.
Esettanulmányokat készítettünk, bécsi kollégáinktól bekértük a 2017-ben Év irodája díjat nyert Erste Campus esettanulmányát és Magyarországon működő trendkövető cégeket is felkerestünk (Nokia, Deloitte, Balasys, stb.), hogy ötletet merítsünk saját irodakoncepciónk kialakításához.
A sok hozzászólás és ötlet a tervezőket is inspirálta, így az elképzelések jelentős részét is beépítettük a tervekbe. Kollégáink adták az ötletet az Arénára, ahol nagy meetingek és megbeszélések is lefolytathatók, továbbá a Gyorspontokra, ahol minden adott a rapid munkavégzéshez.
Segítségünkre volt a jelentős tapasztalattal rendelkező és 2018-ban Év Tervezője díjat nyert MádiLáncos Stúdió, továbbá a Horsens Partners Kft.
A közlekedés gyorsaságát további két panorámalift biztosítja. A díjnyertes új liftek nem csak a mindennapi kényelemhez járultak hozzá, de exkluzív hangulatot adtak az irodaháznak.
Figyelembe vettük a környezetbarát szempontokat is - az energiatakarékos világítást, a digitális adattárolást, a szelektív szigeteket, az újrahasznosítást. A költözés során gyűjtöttük a használt irodaszereket, bútorokat és kis berendezéseket, melyeket jótékony célra ajánlottunk fel.
Az irodaszinteket négy fő érték mentén alakítottuk ki:
Nyitott:
Lebontottuk a falakat és a hierarchiát! A vezetők (Board tagok is) a nyitott irodában dolgoznak. Gyorsabbá vált a döntéshozás.
„ÉN” helyett „MI” érvényesül - A nappali hangulatú CoLab zónákban pihenni, alkotni és tárgyalni is lehet. Babzsákokon, kanapékon ülve, egy álló lámpa fénye mellett is dolgozhatunk.
Megmaradt a területnek a bázisa, de a tereket, tárgyalókat bárki használhatja. Nincs kijelölt asztala senkinek, ami kedvez a projekt munkáknak.
Az ablakoknál lévő GyorsPontokon magas asztaloknál állva vagy ergonomikus magas székeken ülve is lehet dolgozni, miközben mesés panoráma tárul elénk.
Hatékony:
A modern tárgyalók üvegfalat kaptak, továbbá igény szerint kanapék és puffok kerültek be több helyen. A flipchart helyett a falra is lehet írni, sőt a videókonferenciázáshoz szükséges eszközök is adottak.
Az „Aréna” a kis- és nagy megbeszélések helye és kialakítása tárolásra is alkalmas. Mobil elemekből áll és helytakarékos.
A fontos iratok irattárban kaptak helyet, így a sok papír már nem zavarja az esztétikát és egyre inkább papírmentesen dolgozunk.
A két új panorámaliftek gyorsabbak, a kilátás pedig csökkenti a mindennapi stresszt. Az OTIS jóvoltából elnyertük az Év felvonója díjat.
Közösségi:
A közös étkezőkben és kreatív nappalikban kiválóan lehet kapcsolatokat építeni egy finom kávé vagy ebéd mellett. A kollégák gyorsan felfedezték, hogy a helyiségek alkalmasak ünnepeléshez is, így rendszeresen szerveznek oda születésnapi köszöntéseket, díjátadókat, projektzárókat, kismama búcsúztatókat.
Privát:
A Csendes Zónákban hangszigetelő paravánok biztosítják a nyugodt munkát.
A személyes tárgyak zárható Privát Boxokba kerültek, melyhez egyedi welcome irodaszer csomagot terveztettünk, amibe írószerdoboz, filc táska, táskacímke, nyakpánt került és 4 stílusból lehetett választani. A csomag a gyors és kényelmes ki- és elpakolást segíti.
A modern Telefonboxokban senki sem zavarja privát vagy üzleti beszélgetéseinket.
Összegezve:
A modern munkakörnyezet ihletet adott az új Employer Branding kampányunkhoz.
Végig egy csapatként dolgoztunk! A Kultúraváltó nagykövetek a problémák kezelésébe és az edukációban vettek részt - ott voltak a beköltözéskor. Humoros filmet készítettek az irodahasználatról és összeállt a Toronykód, az új etikettről - az irányelveket minden terület saját igényeire szabhatta.
Határidőre elkészültünk a 21.000 négyzetméternyi területtel, így valamennyi kolléga beköltözhetett a BSR irodaházból.
Nőtt az elégedettség is. Az első elkészült irodaszint után érezhetően megnyugodtak a kedélyek, a korábbi aggodalmak várakozásba csaptak át, hiszen tapinthatóvá vált a változás, ami láthatóan vonzónak bizonyult a kollégák körében.
A Torony belső internetes oldalra feltöltöttük a koncepciót, a látványterveket, interjúkat, videókat, rendezvényfotókat, az új etikettet, egy naprakész interaktív térképet, sőt online kérdezni és javasolni is lehetett. Folyamatosan friss információkkal láttuk el a kollégákat.
A Showroom segítette a bútorok tesztelését, de akár egy gyors megbeszélés is lefolytatható volt a kiállított Telefonboxban.
Interaktív Fórumokat szerveztünk, ahol a CEO és az Üzemeltetés vezetője ismertette a terveket. Teret adtunk az aggályok kibeszélésének, a kérdéseknek és a javaslatoknak, ami igen hasznos volt.
Számos „Nagy Torony Átalakítás” táblát és kordonoszlopot helyeztünk ki, ami a helyszínen irányította a kollégákat.
Ünnepeltünk! A Liftavatón elismertük a projektcsapatot. Csapatépítő-szorongáscsökkentő búcsúbulit és pezsgős reggelit szerveztek a területek, a területi vezetők részvételével. A projekt végén „Társasjáték” estet szerveztünk.
Igény volt rá, ezért kávé szolgáltatást kapnak a kollégák, hogy ezzel is segítsük az éber munkát.
Ezt a nagy volumenű átalakítást csak egy jó csapattal tudtuk megvalósítani. A kultúránk alapját képező #higgymagadban faktorral és az együttműködéssel megcsináltuk - működött A Csapat!
Ennek elfogadása azt jelenti, hogy hozzájárulásodat adod ahhoz, hogy kéthetente hírlevelet küldjünk neked az iroda piac aktualitásairól, e célból hozzájárulsz az ehhez szükséges személyes adataid kezeléséhez. Adatait a hozzájárulásod alapján a hírlevelek küldése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod megadása. Az adataid törlési határideje: a leiratkozásoddal egyidőben.
Az adatkezelő és elérhetőségei:
ingatlan.com Zrt.
1016 Budapest, Mészáros utca 58. A. ép.,
Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége:
Balogh László
+36 1 237 2060 (munkanapokon 10.00-17.00),
segitunk@ingatlan.com
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete alapján hozzáférést kérhetsz személyes adataidhoz, kérheted azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását, illetve automatizált adatkezelés esetén kérheted hogy az általad rendelkezésre bocsátott adatokat az ingatlan.com Zrt. tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban számodra átadja. A személyes adatkezelésre vonatkozó hozzájárulásodat bármikor visszavonhatod; ez nem érinti a visszavont hozzájárulás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét. Az adatokhoz bizonyos esetben további cégek is hozzáférhetnek, erről pontos tájékoztatást Adatvédelmi Szabályzatunkban találsz. Vizsgálatot kezdeményezhetsz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A NAIH elérhetősége: www.naih.hu.