GTC – The Kitchen (Center Point)

Képek



Cím: 1139, Budapest Váci út 81-83.

Ingatlan mérete: 300 m²


Rövid bemutatkozás

A GTC- Magyarország által fejlesztett CENTER POINT IRODAHÁZ 2006-ban került átadásra, azóta egy nagyobb műszaki felújításra került sor 2014-ben.

2019-ben az irodaházban működő étterem üzemeltető-váltáson esett át, ekkor döntött úgy az irodaház vezetése, hogy szakítani kell a szokványos kantin kialakítással és egy merőben újító, FIATALOS ÉS LAZA KÖZÖSSÉGI TERET kívánnak létrehozni a helyén, a fókuszban megtartva a közösségi étkeztetés funkciót.

A belsőépítészeti tervek elkészítésével a MádiLáncos Studiot bízták meg, akik a projekt kezdetén felvették a kapcsolatot a konyha új üzemeltetőjével és megismerték a kialakításra vonatkozó elképzeléseit. Az első egyeztetések során kiderült, hogy a felújítás célja a maximális helykihasználás mellett egy IDŐTÁLLÓ MÉGIS FRISS, indusztriális hangulatú mégis OTTHONOS kiszolgálótér létrehozása, amely nemcsak ebédidőben, hanem a teljes nyitvatartási idő alatt vonzó lehet az irodaházban dolgozók számára.

A 180 m2-es belső alapterületen és az ehhez tartozó külső teraszon számos különböző leülési lehetőség került kialakításra: a homlokzati üvegfal mentén elhelyezett magas asztalok kiválóan alkalmasak egy gyors EBÉD, vagy kávé elfogyasztására, míg a foteles beülős helyek kényelmes lehetőséget biztosítanak egy-egy INFORMÁLIS MEGBESZÉLÉS lebonyolítására is. A bejárat közelében elhelyezett, szabálytalan formájú magas pult az integrált kaspós növénnyel KÖTETLEN HANGULATOT teremt.

A dizájn és az anyaghasználat INDUSZTRIÁLIS stílusjegyekből építkezik. A szürkére festett látszó gépészetet lebegő farács lemezek teszik barátságosabbá. A fahatású kerámia és festett fémlemez felületeket, a halványzöld csempe pillérburkolatok és a bronz kiegészítők ellenpontozzák. Az áttört fémrácsokon, asztalokon és pultokon elhelyezett növények tovább oldják a tér hangulatát.


Okok, amiért a díjra érdemes

A meglévő adottságokat szem előtt tartva és az üzemeltetői igényeket figyelembe véve került kidolgozásra a design koncepció az irodaházi étkeztetésről kialakult kép újra-fogalmazásával. Az ebéd- és kávészünetek eltöltéséhez sikerült egy tágas, világos, gasztronómiailag színvonalas éttermekkel egyenértékű belső kialakítást megvalósítani, aminek köszönhetően igazi KÖZÖSSÉGI TALÁLKOZÓHELY jött létre. A megszokottól eltérő, oldottabb hangulat lehetővé teszi a munkakörnyezetből való rövid kiszakadást és feltöltődést.


Közreműködők

Fejlesztő

GTC Magyarország Ingatlanfejlesztő Zrt.

Belsőépítész

Mádi Láncos Studio Kft


Hozzászólások