A Westend Üzemeltető Kft-t szeretnénk nevezni „Az Év PM cége” kategóriában, tekintettel a Covid helyzet kezelése kapcsán felmutatott eredményeire. A számadatok és a bérlői visszajelzések, illetve a kritikus időszakban is megvalósult üzletnyitások egyaránt mutatják, hogy a Westend üzemeltetése – beleértve a leasing, az FM és a marketing területeket – kiemelkedő hatékonysággal kezelte a járványidőszak kihívásait.
A bevásárlóközpontok közül elsők között dolgoztunk ki komplex stratégiát a válsághelyzet áthidalására, maximálisan szem előtt tartva a bérlői érdekeket, illetve a ház folyamatos, biztonságos és hosszú távú üzemeltetését.
Bérlőinkkel egyesével, személyes tárgyalások alkalmával egyeztettük azokat a megoldáscsomagokat, mely a felek számára a leghatékonyabb és üzletileg legvállalhatóbb lehetőségeket foglalták magukban. Munkatársaink közel 600 szerződést tárgyaltak újra. A bérletidíj-kedvezmények mellett számos olyan alternatívát kínáltunk, melyek az adott körülmények között is biztosították a Westend üzleteinek fenntarthatóságát. Sok esetben a fizetések átütemezése, az üzemeltetési költségek átcsoportosítása vagy a kiemelt marketingtámogatás jelentette a megfelelő megoldást.
Fontos kiemelni, hogy a leasing és a tenant management oldaláról legfontosabb irányelvünk az őszinte, nyílt kommunikáció és a maximális együttműködésre való törekvés volt.
Sikeres bérbeadási tevékenység
Válságkezelési stratégiánknak köszönhetően elmondható, hogy az üresedés még a legkritikusabb időszakban is 3% alatt maradt, miközben az elmúlt 1 évben 9 új, neves márkát köszönthettünk a házban, köztük olyanokat, mint az Under Armour, a Lindt, az eMag, a Tefal, a Cosy Home vagy a Bamba Marha Burger. Emellett számos üzletünk – például a Telenor, a Telecom, az iStyle és a Levi’s – megújult. Sikeres megállapodást kötöttünk az egyik legnagyobb sportmárkával, akik 2.000 m2-en nyitják meg új flagship üzletüket 2022-ben.
Hatékony és rugalmas műszaki üzemeltetés
Az FM részleg szintén felkészülten és a legnagyobb hatékonyságra törekedve reagált a járványhelyzet változásaira. A bérlők és a látogatók biztonságát szem előtt tartva dolgoztuk ki azokat a protokollokat és előírásokat, melyek többek között lehetővé tették, hogy a Westend az elsők között szerezte meg a svéd Safe Asset Group Covid safety tanúsítványát. Az épületet a maximális egészségvédelem érdekében a járványkórházakban is használt, magas hatékonyságú szerekkel fertőtlenítettük.
Marketingkampányok, események, kommunikáció
Marketing szempontból felismertük és kihasználtuk mindazokat a lehetőségeket, melyek a járványhelyzet kockázatait minimálisra csökkentve legnagyobb mértékben garantálták, hogy a Westend üzletmenete mielőbb elérje a bázisévnek 2019-es szintet.
Kiemelt támogatást nyújtottunk a leginkább érintett iparágak képviselőinek, például a foodcourt bérlőinek – több marketingakció kifejezetten az ő működésüket volt hivatott segíteni, úgy mint a kültéri teraszok nyitása a beltéri étkezési lehetőségek rendeleti tilalma alatt, vagy a foodcourt területének egyéb funkcióval történő hasznosítása, működtetése. Az ételudvar területén közösségi irodát hoztunk létre Workplace néven, mely sikeres működésén túl elnyerte a HR Komm Awards különdíját is.
A tetőkertet tavasztól őszig immár 2. éve üzemeltettük egy teljes szezonon keresztül, ahol a látogatóknak különböző programlehetőségeket kínáltunk a gasztronómiától a sportig, a kultúrától a jótékonykodásig. Megnyitottuk szabadtéri edzőparkunkat, a Workoutot. 2 alkalommal rendeztünk Westend Borpikniket több mint 20 borászat és kézműves manufaktúra kínálatával és koncertekkel. Helyszínt adtunk 2 színházi és 2 slam poetry estnek. Megrendeztük az első Urban Ride napunkat a közösségi közlekedés népszerűsítése érdekében, ahol többek között partnerünk volt a Budapest Bike Maffia, akikkel közösen 1000 embernek készítettünk vacsorát. Ezen felül változatos edzésekkel, piacokkal (pl. Képregényterasz, Vegyél hazait piknik, Vegan Market) és szponzorált eseményekkel vártuk a látogatókat.
Aktivitásainknak, intenzív kommunikációnknak, fejlesztéseinknek és vásárlásösztönző kampányainknak köszönhetően a Westend látogatottsága a 2021. őszi időszakra mindössze 10%-kal marad el a 2019-es adatoktól.
Digitális fejlesztések
Több olyan fejlesztést valósítottunk meg, mely az egészségbiztonsági törekvések mellett a vásárlói élményt is jelentősen növelik. Digitalizációs törekvéseink sorában idén nyáron a bevásárlóközpontok között elsőként mutattuk be saját applikációnk két új okosplatformját: a navigációs funkciót és a parkolási modult, melyek az érintésmentes és papírmentes funkciók mellett jelentős hozzáadott értékkel bírnak látogatóink számára.
Massimo Dutti, Hugo Boss, Tommy Hilfiger, Guess, Zara, H&M, Bershka, Pull&Bear, Stradivarius, C&A, Spar, DM, Rossmann, Cosy Home, Under Armour, Lacoste, Lindt, eMag, Tefal, Telecom, Telenor, iStyle, Levi's, Bellozzo, Vapiano, Starbucks, Bamba Marha Burger, Buddha Bar, Okay Italia