Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje

Budapest ONE II.-III. ütem

Adatlap megosztása

Cím 1112 Budapest, Boldizsár út 1-3.

Ingatlan mérete 39000 m²

Ingatlanfejlesztő

Futureal

Rövid bemutatkozás

A Dél-Buda Városközpont Fejlesztés keretében eddigi legnagyobb irodafejlesztési projektjét valósítja meg a Futureal-csoport Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában. A 4-es metró, a Kelenföldi pályaudvar, valamint az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épül a Futureal-csoport ikonikus formavilágú irodaprojektje, a Budapest ONE. A végső formájában több mint 65 ezer négyzetméteres, és mintegy 7000 dolgozó számára is kényelmes irodapark hullámzó sziluettje fogadja majd a nyugati irányból, autóval vagy vonattal Budapestre érkezőket.


A Budapest ONE irodaház közel 20 000 m2-es második, valamint 19 000 m2-es harmadik ütemének kivitelezése a tervek szerint, párhuzamosan halad, idén májusban már szerkezetkész állapotba kerültek. A 3500 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltató terület magába foglaló épületegyüttest 2 500 négyzetméternyi zöldfelület egészít ki. A két utolsó ütem helyiségeibe 2022. második felében költözhetnek be a bérlők.


A Budapest ONE irodaház minden paraméterét már a megváltozott piaci igények szerint alakították ki. Ennek köszönhetően az elmúlt időszak legnagyobb bérlői megállapodásai közül kettő is az irodaparkhoz kötődik. A Vodafone a Budapest ONE-t választotta új magyarországi főhadiszállásának, melyet 2022 őszén foglal el. A vállalat célja, hogy a technológia segítségével egy jobb, fenntarthatóbb jövőt építsen, és környezettudatos működésével védje a bolygót. Ennek megfelelően a Vodafone fontosnak tartja, hogy az új épületben egy showroom segítségével bemutathassa a látogatóknak a Vodafone által kínált különböző technológiai újdonságokat, és a zöld irányelvek megvalósítására szolgáló eszközöket. A WELL Building és BREEAM környezettudatos épületminősítési rendszer elvárásai szerint megtervezett Budapest ONE irodapark teljes mértékben illeszkedik a Vodafone ez irányú törekvéseihez. A kivitelezés utolsó fázisához érkezett épületrészt választotta a BT is regionális szolgáltatóközpontjának. A közel 2000 munkatársat foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpont szintén 2022-ben veszi birtokba a szalagépület irodáit.


Az elmúlt közel két évtizedben a Futureal jól működő és sikeres üzleti modellt alakított ki, amelynek eredményeként a szakma és a bérlők által is elismert, modern, magas minőségű, fenntartható és megtérülő fejlesztéseket valósítunk meg idehaza és külföldön egyaránt. Ezt bizonyítja az is, hogy finanszírozások terén is kimagasló együttműködéseket kötött a vállalat, ráadásul olyan nagy pénzintézetekkel, amelyekkel évek óta partnerségben áll. Budapest ONE második ütemének megvalósítására és üzemeltetésének finanszírozása több mint 10 éves futamidőre, összesen 60 millió eurónyi hitelt nyújt az Erste Bank. A pénzintézet elkötelezett partnere a csoportnak és a számos értékteremtő projekt után újabb zászlóshajó projekt, a Budapest One irodapark fejlesztésének finanszírozását biztosítja. Az irodapark 3. ütemének finanszírozására közel 50 millió euró (mintegy 17 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az MKB Bankkal a Budapest ONE.


A Budapest ONE tervezésénél külön figyelmet kapott, hogy látványos kialakítása ellenére se nyomja el vizuálisan a több tízezer embernek otthont adó lakóövezetet. Ennek megfelelően az irodaház magassága nem tér el a környezetében található épületektől. A szalagszerűen hullámzó, parametrikus tervezéssel optimalizált épület alaprajzát és homlokzatát a lehető legkedvezőbb beépítést lehetővé téve alakították ki. Úgy tervezték, hogy a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb forma jöjjön. Az irodapark belső udvarában fél hektárnyi, nyitott közteret hoznak létre, amit szökőkút és egyedi kialakítású zöldterület tesz majd közkedvelt találkozóhellyé.


Az irodaház Magyarországon az elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítést. A WELL-minősítés célja, hogy olyan irodaházak épüljenek, amelyek a környezetvédelem mellett az ott dolgozók egészségére, közérzetére és komfortérzetére is kedvező hatással vannak. A Budapest ONE-t energiatakarékos, intelligens központi épületirányítási rendszerrel szerelik majd fel, a falakat nyugalmat sugárzó színek borítják, de multifunkciós WELL-szoba, tusolóval felszerelt biciklitároló, az épület tetején panorámás futópálya és zöld pihenőteraszok is a dolgozók rendelkezésére állnak majd, emellett lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is. A Futureal-csoport Stay Safe programjának célja, hogy a lehető legbiztonságosabb munkahelyet teremtsék meg Budapest ONE dolgozói számára.


A Budapest ONE 2020-ban már átadott első üteme közel 25 000 négyzetméter bérirodát, 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltató egységet és 480 férőhelyes mélygarázst biztosít az iroda látogatóinak. Jelenlegi bérlők között található többek között az ALDI International IT Services, a Doktor 24, az Oracle Magyarország, a DSV Hungária, a Regus, a VCC Live, Roche és az Instructure.


Okok, amiért a díjra érdemes

o Dél-Buda Városközpont Fejlesztés (DBVK) keretében valósul meg a Budapest ONE irodaház második és harmadik üteme is, az új városközpont üzleti hajtóereje.
o A WELL Building Platina előminősített épület környezetvédelem mellett a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorol:
o multifunkciós szoba
o közösségi programok az irodaházi dolgozók részére
o pihenőterasz
o tusolóval felszerelt biciklitároló
o energiatakarékos kézmosók és mosdók
o a teljes épület tetején panorámás futópálya fut körbe
o elektromos töltés autók, biciklik és rollerek számára
o szelektív hulladékgyűjtés
o növények öntözése csepegtetéssel
o alacsony fény/zaj/szennyező anyagok kibocsátása
o UV-C lámpás központi légtisztító
o kortárs műalkotások a központi, földszinti lobby terekben
o Európa egyik legnagyobb intermodális csomópontjánál épül.
o Látványos kialakítása ellenére se nyomja el vizuálisan a több tízezer embernek otthont adó lakóövezetet.
o A szalagszerűen hullámzó, parametrikus tervezéssel optimalizált épületet úgy tervezték, hogy a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb forma jöjjön létre.
o Az irodapark belsejében fél hektárnyi nyitott köztér lesz szökőkúttal és egyedi zöldterületekkel.
o A Vodafone új főhadiszállásának, és a BT regionális szolgáltatóközpontjának választotta.
o A végső formájában több mint 65 ezer négyzetméteres irodapark ikonikus hullámzó sziluettje fogadja majd a nyugati irányból érkezőket.
o Magyarországon az elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítést.
o Zalavári József, Király és Királynő szobrai díszítik a Budapest ONE irodapark már átadott első ütemének közösségi terét.