Mastercard

Képek



Cím: 1052, Budapest Deák Ferenc utca 3-5.

Átadás éve: 2016 Q4

Kialakított terület mérete: 470 m²

Irodában dolgozók száma: 25

Bérlő cég: Mastercard

Irodaház: Váci 1.


Rövid bemutatkozás

A Mastercard csapata 2016-ban teljes körű felújításon átesett Váci 1 ikonikus épületében talált új székhelyre. A Mastercard olyan belvárosi lokációt keresett, ami megfelelő közelséget biztosít a banki szektort képviselő ügyfelek eléréséhez. A 470 négyzetméteren kialakított irodát az épületen belül a harmadik emeleten találjuk. Ügyfélbejárata a különleges japánkerttel ötvözött pihenőrész mellett nyílik, ami meghatározza a szint fogadóterének alaphangulatát. Az üvegfalak, az átlátható platformok megnövelik a térérzetet és hozzájárulnak ahhoz, hogy kibontakozhasson az épületbelső karaktere, amely az irodába lépve is folytatódik.

Míg a Mastercard korábbi irodájára a munkatér klasszikusabb, elsősorban a tevékenységeket szem előtt tartó kialakítása volt jellemző, addig az új enteriőr víziójában fontos szerepet kapott a nemzetközi cég profiljához illeszkedő innovatív közeg megteremtése és a modern szellemiség hangsúlyozása is. A duális térelosztás – a különálló tárgyaló- és irodahelyiségek, valamint az egylégterű open office – a munkahelyi funkciókat követi, az egyéni belsőépítészeti megoldások és részletek pedig a cég arculatához illeszkedő szellemes, kreatív és bensőséges hangulatú közeget teremtenek, melynek kialakításában a dolgozók is részt vettek.

A bútorok kiválasztásában a kényelem és a funkcionalitás dominált, ugyanakkor minden helyiségnek sajátos karaktert és hangulatot kölcsönöztek – köszönhetően az egyedi “kódolásnak” és színválasztásnak. A kisebb alapterületű irodahelyiségek és a tárgyaló üvegfalait egy-egy zenei stílussal fémjelzett illusztráció díszíti – így került például 2Pac a Hip-Hop vagy Jackson a Pop szoba külső falára. A képregények világát idéző arcmások mellett egy-egy meghatározó színnel jelölték a helyiségeket, ami a padlószőnyeg geometrikus mintázatában is visszaköszön. A sárga és a piros jellemzően a szürke, zöld vagy a narancs árnyalataival együtt jelenik meg, így nem válik hivalkodóvá az arculati színek dominanciája.


Okok, amiért a díjra érdemes

Igazán formabontó lett a két kisebb egységből álló, kettéválasztható terekkel is bíró (pop/rock) nagytárgyaló ügyfélbarát kialakítása. Nem követ dizájntrendeket, nincsenek hivalkodó díszítőelemek, egy természetes munkakörnyezet jellegzetes benyomását kelti. Kortárs magyar képzőművészek alkotásai kaptak helyet a tárgyalókban, amelyek éppúgy hozzájárulnak az adott tér karakteréhez, mint a színkódolás.

Az open office és a közösségi terek felé tartva egy átvezető pihenőhelyiségbe érkezünk, ahol a két irodafunkciót is szimbolizálva megjelenik a MasterCard logója. A szervezeti egységeket összefogó coworking iroda a kreatív projektszoba és a Playground névre keresztelt ügyvezetői iroda között helyezkedik el. Itt már nem díszítik nagyméretű grafikák az üvegfalakat – az üveg gyakori és domináns felhasználását fa lamellázással oldották fel, mind a közösségi munkatér, mind az étkezőhelyiség falán.

A konyha és az abban helyet kapó ún. breakout sarok színkezelése jóval visszafogottabb, itt a világos, natúr színek és anyagok hangsúlyosak. Ebédszünetben vagy játék közben felpillantva pedig a kortárs építészet tolmácsolásában a Váci 1 neoklasszicista épületbelsőjének lenyűgöző látványa tárul elénk.


Közreműködők


Hozzászólások