Pázmánd Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Képek



Cím: 2476, Pázmánd Fő u. 80.

Átadás éve: 2016 Q1

Kialakított terület mérete: 120 m²

Irodában dolgozók száma: 10

Bérlő cég: ----


Rövid bemutatkozás

Teljesen egyedi módon a dolgozók igényei szerint alakítottuk ki az irodákat, melyek teljesen eltérőek a megszokott hivatali környezettől. Minden irodában elhelyezésre került olyan hely rész, melyben a dolgozók a pihenést a nyugalmat megtalálhatják, helye van az értekezleteknek kötetlen környezetben illetve egy erre ideálisan megfelelő nagy szőnyegen a polgármester irodájában párnákkal. Minden dolgozó maga választotta stílusát és kerültek a kiegészítők elhelyezésre. Teljesen mentesítettük a kallódó ügyiratoktól az ügyintézőket, központosítottuk az ügyiratforgalmat és így felszabadultak a munkavállalók, az évek/évtizedek óta sok előd által elhanyagolt, elfeledett iratok tömegétől, melyeket rejtenek szinte országosan a hivatalok nagy szekrényei. Mindehhez az is hozzájárult, hogy egyáltalán nem helyeztünk el a kötelező páncélon kívül zárt szekrényeket, csak minimális szinten polcok találhatóak, a heti ügyiratoknak, melyeket azonnal a kötetlen de szigorúan betartott közös beszélgetés alkalmával irattározásra le is adnak, így megszabadulnak tőlük. Nem csak a környezet, de e felfogás is teljesen más, melyben helyet kap a spiritualitás, és a pszichológiai elvek szerinti munkakörnyezet és légkör tudatos alakítása. Irodáink kedveltek az esküvősök számára is tekintettel, hogy annyira különlegesek, és arculatban egyediek. Emellett mindehhez hihetetlen milyen szűkös forrásokat kellett csak mozgósítani. Az antik bútor darabok elhelyezése a modern mellett egyedi, melyhez a devecseri lomi piac volt segítségünkre és festettük a bútorokat falakat magunk a dolgozókkal együtt. Illetve helyi lakosok ajánlottak fel foteleket, székeket, melyeket kárpitos varázsolt újjá. Így a semmiből alakítottuk ki szinte ezt a kis csodát, melyet mindenki bámulva tekint meg aki betéved. Igaz ehhez kellett a dolgozói mentalitásban is változás, fiatal, és fiatalos munkavállalóink szellemisége nem csak kihat a környezetet erősítve, de a munkakörnyezet az irodák miliője is visszahat segítőkészségükre.


Okok, amiért a díjra érdemes

Ilyen fiatalos, és egyben innovatív irodai, hivatali irodai berendezést sehol nem találni az országban. A hangoztatott szolgáltató önkormányzat, szolgáltató közszféra jellemzője kell hogy legyen a környezet emberközelisége. Egy olyan helyet teremtettünk, melyben nem csak a napi 8-10 órát dolgozó érzi jól magát, és kerül egy sivár hivatali csinovnyik környezetből egy nyugalmat árasztó, de egyben kreativitást fokozó és tudatosan kialakított (munkavégzéshez igazított) irodába, de a betérő "ügyfél" is azonnal átszellemül, és más kontaktusban kommunikál, nem érzi magát feszélyezve, és emberibbé, közvetlenebbé válik. Mindez hihetetlen hatékonyságot eredményezett számunkra, mindkét célcsoport tekintetében jelentős pozitív változásokat tapasztaltunk. "Jó betérni és jó itt lenni" ezzel jellemezték generációtól függetlenül irodáinkat. A munkahelyi környezet részeként mind a szervezetben mind pedig a személyekben jelentős tudatos változásokat kívánunk elérni a továbbiakban is, melyek így egészként kezelve lehetnek csak igazán sikeresek. Miért pont mi? Ez nem kérdés :-) Egyértelműen jó példa :-) Egyedi, és kiemelten egyedi azon szférában, amelyre talán egy kicsit jobban kellene figyelni, mert senki nem tudja sajnos kikerülni az élete, hétköznapjai során a hivatali, hatósági ügyintézést, és sokan nem rendelkeznek jó tapasztalattal ezek szegmensben. + pont nekünk, hogy mindehhez pénz helyett a kreativitásunk, leleményességünk és a dolgozókban felkeltett vágy kellett igazán, hogy maguknak teremtve élményként éljék meg a munkájukat, alakítva saját környezetüket. A Látvány kedvéért mellékeltünk előtte utána fotókat is :-) Kívánság szívünk pedig visz mindent :-) :-)


Hozzászólások