CBRE Kft.

Képek



Cím: 1055, Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 78


Rövid bemutatkozás

Az elmúlt időszakban a CBRE Magyarország dinamikus növekedést mutatott mind árbevétel mind a szakértői létszám tekintetében. Ma már több, mint 120 kolléga áll az ügyfelek rendelkezésére. árbevételét illetően pedig első a magyar piacon Továbbá az idei évben a Euromoney piaci szereplők és szakértők véleményére alapozva választotta meg a CBRE-t a legjobb magyar ingatlantanácsadó cégnek. Ezen felül a cég független szakértőkkel méri a munkavállalói elkötelezettséget, amely az idei felmérés alapján nemzetközi szinten kiemelkedő.


Okok, amiért a díjra érdemes

2018-ben a kiemelendő tranzakciók és ügyletek üzletágak alapján:

CAPITAL MARKETS:
A CBRE egyértelműen piacvezető a Tőkepiacok terén 2018-ben a legnagyobb piaci részesedéssel, továbbá megközelítőleg az összes nagy ügylet lezárása is a CBRE-hoz kötődik. A CBRE csapata adta el a Mammut Bevásárlóközpontot, a legnagyobb ügylet így az ő nevükhöz fűzödik ebben az évben is. A Premier Outlet Centert egy német tulajdonos számára értékesítette, akik 10 év után döntöttek a magyar piacra való visszatérés mellett. Két kiskereskedelmi portfoliót (Atrium és TriStar) értékesített a CBRE csapata 90 millió euró értékben. Négy irodaház eladásában működött közre a csapat, míg a Central Udvar esetében a vételi oldalon játszott tanácsadói szerepet. Továbbá egy új szlovák befektetőnek eladták az IPD South Base 1+2-t, illetve a Növény Park ipari telket is értékesítették a NAMA részére.

PROJEKTMENEDZSMENT:
1. A Cargo City projektmenedzsmentje
Ügyfél: Budapest Airport
Méret: ~ 12 500 m2 raktár és ~ 2 500 m2 iroda és egyéb kiszolgáló terület
Átadás: 2019 Q4
2. Unicredit head quarter projektmenedzsmentje
Ügyfél: Unicredit Magyarország
Méret: 20 000 m2 iroda és egyéb kiszolgáló terület
Átadás: 2020 Q3
3. Raiffeisen head quarter technikai támogatása
Ügyfél: Raiffeisen Magyarország
Méret: 20 000 m2
Átadás: 2019 Q4

TANÁCSADÁS ÉS TRANZAKCIÓMENEDZSMENT, KISKERESKEDELEM:
95 ügylet kötődik a CBRE Kiskereskedelmi csapatához 2018-ban. Az ügyletek értéke a bevásárlóközpontok és High street bérbeadási bevételét tekintve a bérbeadési időszakra levetítve több, mint 23 millió euór, a tanácsadói díj 178 ezer euró.
Bérlőképviselet 14db, 3,222 sq m
High Street, iroda és lakosségi épületeket is magába foglalva 11 db 3,084 sq m
Bevásárlóközpontok 70 db 15,756 sq m
Tanácsadás 18 db n/a
Befektetői támogatás 4 db n/a

TANÁCSADÁS ÉS TRANZAKCIÓMENEDZSMENT, IRODA:
A CBRE irodabérbadási csapata idei év első félévében piacvezető pozíciót szerzett meg 24,4%-os piaci részesedéssel, amely 2018 harmadik negyedévével bezárólag eddig 77 500 m2 -nyi ügyletet takar. 2018 végére előreláthatólag átlépik a százezer négyzetmétert, amely egyedülálló teljesítmény lenne a budapesti irodapiacon. Ez még inkább kiemelkedő annak fényében, hogy egy év leforgása alatt a negyedik helyről az első/második helyre sikerült feltornászniuk magukat. 2018-ban négy A-kategóriás fejlesztés is a csapatnál landolt: BudapestONE, Balance Hall, Exchange Palace, Business Campus. Jelenleg 275 ezer négyzetméter kiadásáért felelnek.


Főbb ügyfelek, referenciák

CAPITAL MARKETS:
A tranzakciós volumen amelyben a CBRE csapata közre működött:
• Kiskeredelem – összesen - €490 millió
• Iroda – összesen - €195 millió
• Ipari – összesen - €20 millió
• Összesen - €705 millió

Az alábbi ingatlanok tranzakciójában vettünk részt:
Kiskereskedelmi eladások:
• Mammut Shopping Center - LONESTAR
• Atrium Portfolio – ATRIUM EUROPE REAL ESTATE
• TriStar Portfolio (Portico 3 kiskereskedelmi park) - PORTICO
• Andrássy 11+12 – HGA CAPITAL
• Premier Outlet Center – Confidential

Irodaeladások:
• Alkotás Point - Confidential
• Science Park - Confidential
• Margit Palace – BLUEHOUSE CAPITAL
• Colonnade HQ – COLONNADE
• Central Udvar – GalCap

Ipari/telek eladások
• Növeny Park telek – NAMA
• South Base 1+2 - IPD

PROJEKTMENEDZSMENT:
• Budapest Airport
• Raiffeisen
• Unicredit

TANÁCSADÁS ÉS TRANZAKCIÓMENEDZSMENT, KISKERESKEDELEM:
• Sperbank
• Calzedonia
• LUX Parfumery
• Optimarkt
• Samsung
• Starbucks
• Vapiano
• Sloggi
• TUMI
• NUBU
• Brandymelville

TANÁCSADÁS ÉS TRANZAKCIÓMENEDZSMENT, IRODA:
• Raiffeisen Bank – AGORA - 19,300 sqm (Pre-lease) – Második legnagyobb bérbeadás az évben
• Bizalmas – Centerpoint – 17,500 sq m (Renewal) - Harmadik legnagyobb bérbeadás az évben
• Instant Group / Bizalmas, új belépő – GTC White House – 6,115 sq m
(Pre-lease) -
• FORD - Vaci Greens D – 4,000 sq m (Pre-lease)
• MOL – Science Park – 3,900 sq m (New lease)
• Bizalmas – Corvin – 3,500 sq m (New Lease)
• New FMCG Market entry – Mill Park – 2,800 sq m (New Lease)
• Nissan – Infopark B – 1,900 sq m (Renewal)
• Bizalmas - EWBC – 1,800 sq m (New Lease)
• Aegon - Corvin Crystal – 1,500 sq m (New Lease)
• Bizalmas - Krisztina Palace – 1,400 sq m (Renewal)
• AVL – Science Park -1,200 sq m (New Lease)
• Northside – BC91 – 1,200 sq m (New Lease)
• Bird & Bird - Vizivaros – 1,100 sq m (New Lease)
• Accenture – K1 - 1,100 sq m (Renewal)

ASSET SERVICES:
• Arena Mall Shopping Centre, 66,800 sq m, Retail
• Campona and Pólus Shopping Centres, 92,975 sq m, Retail
• Dorottya Udvar, 28,500 sq m, Premium Office Building
• Népliget Center 28,800 sq m, Office Building
• Millenáris Classic, 7,738 sq m, Office Building
• Millenáris Avantgarde, 1,311 sq m, Office Building
• M7 Portfolio, 251,081 sq m, 15 properties various asset types (retail, office, industrial)


Hozzászólások