A Cloud Office nyerte az Innovációs Díjat!

Az iroda.hu csoport által IV. alkalommal megrendezésre került „Az Év Irodája” verseny Innovációs Díját a szakmai zsűri értékelése alapján az Eston International és a Rendszerinformatika által elérhetővé vált Cloud Office szolgáltatás nyerte. Interjú a győztessel és a zsűri tagjával

1. Interjú Pintér Dániellel, az Eston International PM divízió vezetőjével

– Mely egyedi, különleges jellemzőknek köszönheti a Cloud Office, hogy elnyerte az első alkalommal kiírt Innovációs Díjat?

– Két irányból közelíteném meg a kérdést. Egyrészről a fejlesztés műszaki paraméterei kiemelkedőek a jelenlegi piacon, mely kitűnő ár/érték-arányt biztosít használóinak. Másrészről pedig a fejlesztés és az irodapiac szinergiáját emelném ki, vagyis azok a házak, melyek próbálják a lépést tartani a modernebb, újabb épületekkel, ezzel a fejlesztéssel nagy lépést tehetnek előre. Nemcsak bérlőket tud majd bevonzani, hanem a bérlői egyedi kiépítést és az üzemeltetést is egyszerűsíti. Ez utóbbi összefonódás az, amit meglátásom szerint a zsűri értékelt és hasznosnak ítélt.

– Az Önök ügyfeleinek ez a gyakorlatban milyen előnyökkel jár?

– Leegyszerűsödik az IT rendszer kiépítési, karbantartási, üzemeltetési oldala, emellett pedig még megtakarítás is érhető el ezen az amúgy költséges tételen. Ez a fejlesztés inkább a régi (5-10-15 éves) épületekben lehet népszerű, hiszen a célcsoport az 50-500, legfeljebb 1000 m2-es bérlők. Itt igazán jelentős a kialakítási költség, a külön szerverszoba stb. A bérbeadók is itt tudnak leginkább versenyelőnyt szerezni azáltal, hogy költségeiket a kialakítás során csökkentik, így alacsonyabb effektív (tripplenet) díjat tudnak adni bérlőiknek.

Borbély Gábor, Sándor Szabolcs, Pintér Dániel

+++

2. Interjú Borbély Gáborral (CBRE, elemzési és tanácsadási vezető, BRF), a zsűri felelős tagjával

– Az Innovációs Díj az egyik új kategória Az Év Irodája versenyen. Így abszolút friss szemmel lehetett a pályázatokat áttekinteni.

– Így van. Szerintem ez a legizgalmasabb kategória, ha szabad ilyen elfogultnak lenni, hiszen hihetetlen sok új és jó ötlettel találkoztunk a zsűrizés során. Meglepően sok projekt nevezett, és mind a tizenhárom innováció más volt a maga módján. Az értékelés felettébb izgalmas volt, hiszen magukat az újításokat nem lehet rangsorolni, azonban azoknak a hatását, egyediségét, követhetőségét és eladhatóságát igen.

– Mi volt a győztes titka?

– A Could Office egy olyan IT innováció, ami a jelenlegi kis méretű, ám szofisztikált IT igényű bérlőknek egyszerre jelent ugrást a szolgáltatás minőségében, és költségmegtakarítást a hardver-igények csökkenése révén. Az ingatlantulajdonosok számára pedig azért lehet értékes ez az újítás, mert komoly versenyelőnyhöz juttathatja az ingatlant a jelenlegi kiélezett piaci versenyben.

Az Év Irodája versenyről minden információ itt olvasható.
 


Hozzászólások